Maratoni F1-es szerelésbe öltözve

Egy George Crawford nevű férfi Lance Stroll sisakjában, Formula–1-es ruhába öltözve tervezi teljesíteni a vasárnapi Londoni maratonit, a rendhagyó kísérlettel mentális betegségekkel küzdőket segítő alapítványnak gyűjt.

Vasárnap, október 3-án rendezik meg a Londoni maratonit, és már a rajt előtt néhány nappal nyugodt szívvel kijelenthetjük: George Crawford a tömegben sem maradhat észrevétlen.

A férfi ugyanis elhatározta, hogy egészen rendhagyóan – reményei szerint akár Guinness-rekordot érően – teljesíti a 42.195 km-t: a megszokott póló, rövidnadrág, futócipő kombináció helyett F1-es versenyzői öltözetben fut.

A ruhát nem akárhonnan szerezte, az Aston Martin-istállótól kölcsönözte. Nincsen könnyítés, valamivel kevesebb ruhadarab: a kesztyű, az aláöltözet és természetesen a sisak is rajta lesz, és persze a speciális cipők sem maradhatnak el.

A sisak nem akármilyen, az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll ebben száguldott a Belga, a Holland és az Olasz Nagydíjon is.

George Crawford őszintén reméli, az időjárás a pártján fog állni, és nem lepi meg őrült meleggel, hiszen a több rétegben egyébként is biztosan megizzad.

A történetről a wtf1.com számolt be, amely természetesen megemlíti: a férfi jótékonysági szándékkal vállalkozik a különleges kihívásra. A mentális problémákkal küzdő embereknek segítő Mindnak gyűjt, a szervezettel korábban a McLaren is többször dolgozott együtt.

„Az elmúlt tizennyolc hónapban a koronavírus-járvány nagy pusztítást végzett. Akár mi magunk, akár barátok vagy családtagok, számtalan ember küzd a megnövekedett stressz, az aggodalom és az általános közérzet hatásaival. Ebben a megterhelő időszakban a mentális betegségekkel bajlódóknak még nagyobb kihívással kell szembenézniük.”

Megemlítette, hogy minden eddiginél többet segíthetnek a Mind szakemberei, így „ideje visszaadni valamit”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.