Maximális koncentrációval a sötétségben

Bleier-Cseke Lilla nyert a női mezőnyben a Korinthosz 80-on, 6:31:40-es ideje az abszolút kategória harmadik helyére repítette. A futónak folyamatosan figyelnie kellett, hogy ne tévedjen el és ne álmosodjon bele a versenyzésbe.

Olyan volt a verseny, amilyet szeretett volna, felülmúlta a várakozásait az ideje, esetleg jobbra számított?
Nagyon élveztem a versenyt, nagyon tetszett! Több alkalommal, tavaly és tavalyelőtt is készültem már a Korinthoszra, a 160 kilométeres táv is tervben volt, de korábban nem jött össze. Örülök, hogy végre ott tudtam lenni, tehát elégedett vagyok.

A kánikulával nem kellett megküzdeniük, de milyen volt az időjárás éjszaka?
Este tizenegykor volt a rajt, kellemes volt az idő és a hőmérséklet. Nincsen egyébként problémám a meleggel sem, tavaly teljes, idén fél távot futottam az Ultra-Tisza-tón, részt vettem már az Ultra-Trail Hungaryn is, ahol terepen versenyeztünk. Szeretek futni akkor is, ha meleg van, ha hűvös, ha esik, ha fúj! A hőmérsékletnek leginkább az időeredményekre van hatása.

Hogyan alakult a verseny, érzett holtpontot a táv során?
Nézőpont kérdése. Körözős versenyen már futottam éjszaka, de A-ból B-be még nem, ezért is volt nagy élmény a Korinthosz. Futottam éjszaka 24 órás versenyen is, de teljesen más, ha mondjuk adott egy egy kilométeres pálya, nem tudsz eltévedni, hiszen az biztonságot ad és nincs is jelentősége a napszaknak. Ami fontos szempont, hogy most akkor versenyeztem, amikor általában aludni szokott az ember.

A nagy újdonság miatt végig koncentrálnom kellett arra, hol vezet az útvonal, figyelni a felfestett jelzéseket, hogy ne tévedjek el, és arra is, hogy ne álmosodjak bele a versenyzésbe, ne kalandozzanak el a gondolataim és tartsam a tempót.

Holtpont futás közben bármikor lehet, ezeket ki tudtam zárni a koncentrációval. A hosszú futások során kulcskérdés a frissítés, a gyomrom ugyan rossz volt, de ez szinte mindenkinél jellemző nehézség, felül kell rajta emelkedni. Szerencsére az út során ahogy jöttek a frissítőpontok és szurkoltak az emberek, csökkent a félelmem. Gratulálok mind a 160, mind a 80 kilométeres táv versenyzőinek, és köszönöm, hogy ott lehettem.

Miként élte meg, hogy mire kirobbanó motivációval belevágott volna a versenyzésbe idén, le kellett állni?
A futást nem a versenyzéshez kötöm. Abból a szempontból éppen jól jött ki a nyári időszak, hogy a teljesítménykényszert ki lehetett zárni, jól meg lehetett szervezni a naptárat, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyen a feladat. A motiváció valóban nagyon megvolt, de nem okozott volna törést, ha nincsenek versenyek, futottam volna egyébként is.

Tavasszal látszódott, hogy a nagyobb erőpróbákat valószínűleg megtartják, az edzéseket lehetett ehhez igazítani.

Sikerül már fejlődnie azon a téren, hogy tudatos sportoló váljon önből?
Minél többet futok és kerülök új szituációkba, annál többet próbálok tanulni és tudatos lenni, de a fejlődési út folyamatos, mert az újdonságok sok mindent megmutatnak, hogy mire lehetne még készülni. Az alapdolgokat betartom, de még sok az elsajátítanivaló, főleg a hosszabb távokon.

A Korinthosz utáni napon egyből vállalkozott egy kis mozgásra?
Igen, vasárnap estére néhány regeneráló kilométert terveztem a Városligetbe. A hosszú futások után ajánlatos megmozgatni az izmokat, kívánja ezt a test. Azért nem futottam le a maratonit…

Mik a céljai az év hátralévő időszakában?
A szeptember közepi száz kilométeres országos bajnokságot tervezgetem, ám a helyzetet a vírus is befolyásolja, nem tudhatjuk, milyen viadalok lesznek megrendezve az ősszel. Addig is futok, mert ahogy előzőleg is említettem, azt nagyon szeretek!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A saját országos csúcsát döntené meg a tajvani negyvennyolcórás versenyen
Kínos síélményeiről mesélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező
UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.