Megújul a Szigligeti Félmaraton

Már csak korlátozott számban lehet jelentkezni az 5. Mapei Szigligeti Félmaratonra, amely – mint minden évben – ezúttal is új arcát mutatja. Szeptember 12-én, szombaton irány a Balaton!

Minden jel arra utal, hogy Szigliget már nemcsak a váráról, hanem a futóversenyéről is híres lesz. A Mapei Szigligeti Félmaraton öt éve költözött a községbe, és azóta sem „tágít”. Futott már itt Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívó vagy éppen Szabó Győző és Molnár Áron színészek is, hogy csupán néhány ismert nevet említsünk azok közül, akik teljesítették a kicsivel több mint 21 kilométeres távot.

„A szigligeti helyszín volt az egyik legszebb, ahol valaha futottam – mondta tavaly a csupasport.hu szerkesztőségének Molnár Áron színész. – Fantasztikus élményt jelentett fák között, a Balaton partján futni. Az első tíz kilométeren annyira belefeledkeztem a látványba, hogy alig vettem észre, lassan a táv feléhez közeledem. Talán ennek tudható be, hogy az első tíz kilométert kicsit »elfutottam«, és amikor láttam az órámon a magas pulzusszámot, visszavettem az iramból. Egy óra negyvennégy perc alatt teljesítettem a távot, és az volt a legszebb az egészben, hogy a befutást követően én akaszthattam az érmet Szabó Győző és édesapám nyakába, akik szintén megbirkóztak a távval.”

Egyelőre annyit tudni, hogy az idén a színészeket Telegdi Kamilla, a Futniszép márkanagykövete képviseli, arról azonban nem szól a fáma, vajon találunk-e az indulók között Kokóhoz hasonló nagy neveket. Annyi biztos, hogy érdeklődőkben nem lesz hiány. Megtudtuk, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel a tavalyinál kevesebben, maximum 2500-an állhatnak rajthoz a különböző kategóriákban, amelyekből nem lesz hiány.

Ugyanis két kategóriával bővül a kínálat: a 3K-val és a 400m babyrunnal. Előbbi az abszolút kezdők és újrakezdők küzdelme valódi éremmel, mezzel és frissítőkkel, utóbbi pedig az 1.Tihanyi Félmaratonon bemutatkozó versenyszám, amely a legkisebbek távja valódi befutoerem.hu éremmel és egy kifestővel.

A rendezők környezetbarát szemléletéről árulkodik, hogy – és ez az idei rendezvény „zöld újítása” – megkérték a résztvevőket, minél több, otthonukban feleslegessé vált zacskót hozzanak magukkal, amelyekbe a rajt- és befutócsomagokat teszik.

Már eddig is tudtuk, hogy a szervezők a rászorultakra is gondolnak: a 2018-ban bevezetett integrált nevezésnek köszönhetően egyetlen gombnyomással egy kedvezményezett alapítványt támogathatunk – ezúttal a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványt. Mindemellett 2020-ban bevezetik a kupakgyűjtést is, amelynek lényege, hogy az egybegyűjtött kupakokat nemes célra ajánlják fel.

A 2020-as MAPEI Szigligeti Félmaraton versenyszámai
400 méter (babyrun)
• 3 kilométer
• 6 kilométer
• 9 kilométer
• 21 kilométer

Ha ez nem lenne elég, megújulnak a rendezvény befutóérmei és futómezei is, amelyek az őszt, a Balatont és a nádasok hangulatát idézik.

Mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma a legcsaládbarátabb futóversenynek minősítette az eseményt, az idén még több program várja a gyermekeket, de az idősebbek is találnak maguknak megfelelő kísérőrendezvényt. Így aztán lesz rengeteg kiállító, büfé, játszóház, arcfestő, lufihajtogató, fotóbox és pecsétkészítő workshop is.

A sor ezzel nem ér véget: ebben az évben talán utoljára megmártózhatunk a Balatonban, részt vehetünk tombolán és motivációs előadásokon, élvezhetjük a páratlan hangulatú futóútvonalat és a pázsitot, továbbá Tomi papa hekkjeit és Oszi bá’ menyhalát.

A szervezők az esemény Facebook-oldalán figyelmeztetnek, hogy aki indulni szeretne a sok szempontból különleges futóviadalon, mielőbb jelentkezzen, mert már csak néhány hely kiadó, és a helyszínen nem fogadnak el nevezést.

View this post on Instagram

🇹🇯😘🏃‍♂️🚴‍♂️🚣‍♀️ A magyar sport napján, amikor megemlékezünk minden olyan valaha élt magyar sportolóról, akik telesítményükkel beírták magukat a történelembe, és azokról is, akik ma is élő legendákként vannak közöttünk, mellettük mi Rátok is gondolunk. Mindenkire, akiben meg van a sport szeretete, a kitartás, a bátorság az első lépéshez, aki mindegy, hogy mennyire jó eredményekkel, de sportol. ❤️⚪️💚 Mert mi mind egy nagy csapat vagyunk. 🤜🤛 Amúgy minden nap, de ma kifejezetten menjetek ki és élvezzétek a természetet, fussatok az egészségetekért, meg a magyar sport napjáért! 😘 . . . 💚 V. Mapei Szigligeti Félmaraton 📍 Hungarian Monte-Carlo 📆 szeptember 12. 🎫 nevezes.futniszep.hu . . . #szigliget #szigligetifelmaraton #mapeiszigligetifelmaraton #szigligethalbmarathon #szigligethalfmarathon #halfmarathon #felmaraton #félmaraton #futoverseny #futóverseny #befutoerem #finishermedal #balaton #eszakipart #400m #3km #6km #9km #21km #futniszep #otttali #hungarian #futnimentemcsa #montecarlo #run #futas @mapeihungary @saucony_hungary @runnersworld_hu @leier_auto_mini @pencohungary @viwa_vitaminwater @eisberg_hu @383.thekopjarywater @coconutwater.company @masporthu @perozinfajdalomcsillapitokrem @cornexi

A post shared by 🆂🆉🅸🅶🅻🅸🅶🅴🆃🅸🅵🅴🅻🅼🅰🆁🅰🆃🅾🅽 (@szigligetifelmaraton) on

Mi mást mondhatnánk, mint hogy szeptember második szombatján irány Szigliget!

Futás, szerelem, Szigliget.

Az esemény Facebook-oldala naponta frissül, érdemes gyakran látogatnunk.

A nevezési díjakkal és a programmal kapcsolatban ide kattintva találunk részletes leírást.

(Felső fotó: Czerkl Gábor)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.