Mit várhatunk az idei Spartathlontól?

Szeptember 30-án rajtol a legendás verseny, huszonnégy magyar futó vág neki az Athén és Spárta közötti távnak.

Újra Spartathlon! Szeptember 30-án csaknem négyszáz futó indul útnak, hogy teljesítse az Athén és Spárta közötti 246 kilométert, ugyanúgy, mint hajdan Pheidippidész, akit segítségért ugrasztottak a perzsa támadás hírére. (Mint tudjuk, az athéni küldönc nemcsak odaért Spártába, hanem vissza is futott – ennek állít emléket a kevésbé ismert, de kétszeresen brutális dupla Spartathlon, avagy a Pheidippides Run.)

Negyven évvel ezelőtt a brit katonatiszt, John Foden ki akarta próbálni, hogy valóban lehetséges-e a két település közötti távolságot megtenni 36 óra alatt, és így született meg a modern kori Spartathlon.

A kezdetekről, az első évek magyaros sztorijairól ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Ha csak az elmúlt évtizedet nézzük, a Spartathlon a magyarok versenye. Lubics Szilvia háromszor is győzött (2011, 2013, 2014), 2015-ban és 2016-ban amerikai színekben Nagy Katalin nyert, majd Maráz Zsuzsanna 2018-ban és 2019-ben ért elsőként célba, sőt, három évvel ezelőtt Bódis Tamás is a leggyorsabb volt, ráadásul Csécsei Zoltán lett a második. A koronavírus miatt egy évet ki kellett hagyni, de tavaly újra elrajtolt a verseny, és Maráz a második helyen végzett, így a két siker mellett már két második és egy harmadik helyezése is van, sőt, Lubics is harmadikként zárt 2012-ben és 2015-ben.

Nem ünneprontásként, de azért e helyütt érdemes leszögezni: hasonló teljesítmény, azaz győzelem vagy dobogó most kevésbé várható, elvégre az idei Spartathlonon nem lesz ott Lubics, Maráz, Bódis, és nem lesz ott Csécsei sem (és ha már nagy hiányzók: nem lesz ott az „örökös” Spartathlon-induló Lőw András sem).

Sok kiváló sportoló indul, olyanok is, akik már többszörös teljesítők, de most nincs olyan futónk a mezőnyben, akiről azt mondhatnánk, hogy a legnagyobb esélyesek közé tartozna.

Igaz, lesz korábbi magyar győztes a versenyen, mégpedig Bogár János, aki a „hőskorban” az 1986-ban második Kis-Király Ernő mellett volt a leggyorsabb magyar. Bogár az 1990-es harmadik helye után 1991-ben ünnepelhetett, és remélhetőleg ezúttal is sikeresen célba ér az 58 éves veterán futó.

Hogy akkor mégis mit várhatunk? Elképesztő küzdelmeket, hihetetlen teljesítményeket, fantasztikus pillanatokat – egy olyan versenyen, ahol most talán nem más versenyzők megelőzése lesz az igazi kihívás, hanem az, hogy sikerül-e legyőzni ezt a brutális távot.

Az lehet a legfontosabb cél, hogy minél több magyar szintidőn belül érjen célba.

A 2022-es Spartathlonon huszonegy férfi és három női futónk indul – ez önmagában azért meglepetés, mert huszonötös a kvótánk, és számos magyar futó volt a várólistán is, de a végleges nevezések szerint most egy hellyel kevesebbel kell beérnünk. (És ha már „számháború”: a 246 kilométer voltaképpen kőbe vésett táv, ehhez képest a verseny mostani hivatalos plakátja 245 kilométert hirdet, talán Spárta kicsit közelebb költözött.) Na de lássuk, kik lesznek a magyar indulók, a huszonnégy sportemberből következzen most első felvonásként öt. A miniportrék elkészítésében segítségünkre volt a Spartathlon hivatalos oldala, a DUV, és persze a Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldal, ahol hosszabban, kis kérdezz-felelekben is bemutatják a futókat.

Veress Béla

Veress Béla (22-es rajtszámmal): Hatszoros Spartathlon-teljesítő már a 45 éves a budapesti futó, a legjobb ideje 32:30:27 óra 2017-ből, egy alkalommal pedig fel kellett adnia a görögországi kihívást. Arra nagyon büszke lehet, hogy mind a nyolc Spartathlonra a versenyeken elért futóidejével, nem pedig sorsolással került. Tizenkét éve futott először maratonit és ultrát is. Két évvel ezelőtt győzött a balatonfüredi 24 órás versenyen (232.2 kilométerrel – ez a legjobb eredménye egynapos futásban), egy esztendővel korábban második lett a belgrádi 24 órás összejövetelen.

Toldi Péter Maráz Zsuzsannával a „dupla Spartathlon” után

Toldi Péter (34-es rajtszámmal): Kétszer már legyőzte a távot (2018-ban és 2019-ben – utóbbin az ideje 28:46:30) a 41 esztendős szegedi sportoló, aki 2015 óta indul ultrákon. A célja, hogy újra javítson az idején, ezúttal 26 óra körüli eredményre számít. Az idén már túl van egy jól sikerült görögországi versenyen, a 255 kilométeres távon elsőként ért célba, tavaly pedig a Pheidippides Run második helyezettje volt, a jeles alkalomból beszélgettünk is vele. Ezek persze egyáltalán nem meglepő eredmények, hiszen sok közelmúltbeli versenyen remekelt: 2019-ben győzött a Sixardon, második lett a Korinthosz 80-as távján, harmadik a Milánó–San Remo 285 kilométeres erőpróbán. A teljes 2020-as évet az edzéseknek szentelte, nem versenyzett, és ahogy fogalmazott, nagyon is megérte, sokat fejlődött.

Gyöngyösi János Tibor (47-es rajtszámmal): Három éve indult először a Spartathlonon az 55 éves, sokáig szolnoki, ma már kaposvári sportember, tavaly pedig másodjára is nekivágott, ráadásul a 26:46:53 órás idő nyolcadik helyet ért. Nincs múltam, csak jövőm – olvashatjuk a mottóját a verseny hivatalos oldalán: pedig a jövő mellett van ott múlt, nem is akármilyen, hiszen a Kinizsi-túrákon edződött, majd a Korinthosz rövidebb és hosszabb távján is nagyszerűen szerepelt. „Régebben kajakoztam, futni pedig mindig is szerettem. Szeretnék példát mutatni mindenkinek, aki azt hiszi, nem képes akár tíz kilométer lefutására sem” – fogalmazott egy 2019-es Csupasport-interjúban, és aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: sikerült.

Gyöngyösi János Tibor a 2019-es Spartathlonon

Földi Zsuzsanna

Földi Zsuzsanna (107-es rajtszámmal): Első bálozó lesz a Spartathlonon az 1976-os születésű, négygyermekes vecsési állatorvos, aki amikor nem Gyömrőn rendel vagy a családjával tölti idejét, akkor fut, mégpedig nagyon jól. Balatonfüreden már remekelt az ultramaratoni versenyen és a futófesztiválon is, jól szerepelt a sárvári 12 óráson és a FélBalaton-futáson is, ez évben pedig a Backyard ultrán bírta nagyon sokáig, 26 órával második lett. Öt éve fut hatórás versenyeket, 2018 óta pedig már hosszabb távokon is kipróbálta magát.

Hernádi László

Hernádi László (129-es rajtszámmal): Nemcsak fut, hanem meg is írja élményeit a 46 éves győrújbaráti sportoló, blogszörfösünk is rendszeresen szemlézi írásait az ultrakelek blogról. Tizenhét éve fut, öt éve ultrázik, sok neves versenyt teljesített már (Ultrabalaton, Ultra Tisza-tó, Korinthosz, Ultra Lupa, Szőlőskör), néhány hete pedig a RossbRUNn 56 kilométeres versenyén második lett. A Spartathlonon először indul – és ahogy megjegyezte, vélhetően utoljára is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.