Nedjalkov Balázs sikere a szerbiai ultrán

Medvék és farkasok végül nem bújtak elő, így a terepfutó remekül teljesített hétvégén, még arra is maradt ereje, hogy vetélytársának segítsen. Szokatlan beszélgetés férj és feleség között.

Balázst a legtöbb versenyére elkísérem, ha már a felesége vagyok. A szerbiai Sztara Planina terepultrán tavaly is ott voltam, amikor második helyen végzett. Természetesen annak is nagyon örültünk, de az első helyezettek olyan szép kolompot kaptak, hogy összenéztünk, és a tekintetünkkel egyből nyugtáztuk, akkor jövőre ugyanitt. Bali az idén is benevezett Pápayné dr. Sár Cecíliával, de végül nem tudtam velük utazni.

A verseny előtt tőled szokatlan módon már napokkal korábban elkezdtél izgulni. Ennyire nyomasztott a gondolat, hogy nem megyek veled?

Természetesen nagy biztonságot ad már a tudat is, hogy a közelben van egy olyan ember, akire mindig számíthatok, de azért nem csak emiatt voltam izgatott. Sok olyan pontja volt a versenynek, ami izgalomra, még inkább kételyekre adott okot. Például igen nagy mennyiségű csapadékot jósoltak, ami egy ilyen technikás versenyen nem a legkedvezőbb. Majd miután átböngésztem a verseny itinerét, szembesültem azzal, hogy az ötödik ellenőrzőpont után vár majd ránk egy olyan szakasz, amely a Balkán-hegység egyik legérintetlenebb része, ennek következtében farkasok és medvék élőhelye.

Próbáltam számolgatni, mikorra érhetek ehhez a szakaszhoz – és persze sötétedésre jött ki. Szóval izgultam.

Régen futottál versenykörülmények között százharminc kilométert. Hogy érezted, fel vagy készülve?

Ezt a kérdést többször is feltettem magamnak. Nehéz úgy egyértelmű igennel válaszolni, hogy az edzéseim átlagos hossza egy-másfél órás, de a leghosszabb is csak három szokott lenni. Továbbá nagyon zavart, hogy az utolsó versenyemen negyven kilométernél elgörcsöltem, ami ugye itt nem annyira jött volna jól, de maximálisan megbízom az edzőmben, Jakus Bélában, aki megnyugtatott, hogy nagyon jó formában vagyok.

A fizikai felkészülés mellett mennyi energiát fordítasz arra, hogy mentálisan is felkészülj? Egyáltalán hogy lehet arra készülni, hogy egy sötét, farkasokkal és medvékkel „teli” erdőben térerő nélkül futsz éjszaka?

Sokat gondolkoztam rajta, hogy jó lenne összeállni egy futóval és együtt túljutni a nehezebb részeken, de a versenyhelyzet felülírja az ilyen gondolatokat. Amikor látod, hogy egy pici előnyre tudsz szert tenni a másikhoz képest, akkor nem a farkasok és a medvék járnak az eszedben. Csak azon mesterkedtem, hogy eltűnjek a sűrű ködben, és ezzel csökkenjen az üldözők motivációja.

Most szerencsém volt, mert csak nagyon jámbor kóbor kutyákkal találkoztam. A térerőt pedig nem figyeltem, mert a telefonomat viszonylag keveset nyomkodtam.

 

A boldog győztesek, középen Nedjalkov Balázs

 

Időjárásjelentés-függő vagy, percenként ellenőrzöd az aktuális állapotot. Az időjárás mint körülmény mennyire van hatással a versenyzési stratégiádra?

Igen, percenként frissítettem az időjárás-jelentőt, de ez ugye magashegy, így a jóslatok és a tényleges időjárás általában köszönő viszonyban sincs egymással. A várható nagy mennyiségű eső miatt próbáltam minden eshetőségre felkészülni. A zsákomban volt két pár zokni, és természetesen az előreküldött csomagomba is elraktam két teljes garnitúra futóruhát, plusz egy pár cipőt. Szóval nem a kedvemet veszi el, csak a pakolásban befolyásol.

A fejlámpa használata neked nem okoz gondot, mert mindig hajnalban futsz, szinte sohasem edzel napközben. Ez akár hátrány is lehet, ha nem vagy hozzászokva a déli meleghez. Melyik napszakban éreztél a verseny során mélypontot?

Mélypontom nem volt, de néhány nehezebb szakasz azért adódott. A verseny neve „Ultra kleka”, ami lefordítva azt jelenti: „ultraősborókás”. Nos, ezt úgy kell elképzelni, mintha kilométereken keresztül élő szögesdrótok között kellett volna haladnunk. Rövidnadrágban egy idő után nem a legkellemesebb. A másik nehézség az útvonal legvégén várt ránk. Nyolc kilométer alatt ezerötszáz méter szintet kellett megmásznunk, hogy eljussunk a pálya legmagasabb pontjához, mindezt négy-öt Celsius-fokban, néha négykézláb, jelöletlen útvonalon. A tejköd és a fél méter magas vizes fű is nehezítette a helyzetet. Még a versenyben sokáig vezető szerb futó is nehezen tájékozódott. Itt értem utol, teljesen el volt keseredve, kereste az utat, és megkért, segítsek neki.

Ilyenkor az egó háttérbe szorul, és akár a helyezést bukva is segítünk a másiknak. Én is így tettem, egészen a csúcsig a tempójában haladtunk, és mutattam neki az irányt.

Akkoriban én is veled futottam gondolatban, szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam. Rengetegen szurkoltak érted a közösségi médián keresztül is. Érezted a feléd áradó energiát?

Annyira ismerlek már, hogy tudtam, úgysem alszol addig, amíg célba nem érek – ezért nagyon siettem! Azt viszont, hogy honnan volt ehhez még a végén is annyi erőm, csak a célban, a telefonomat örömkönnyes szemmel nézegetve fogtam fel. Hihetetlen érzés látni, hogy ennyien izgultak értem, és nem tudok elég hálás lenni érte.

Amikor láttam, hogy átvetted a vezetést, rád is írtam, hogy lesz egy kolompunk – aztán mást kaptál. Csalódott voltál? Azért így is fantasztikus nyereményekkel tértél haza.

Kolomp már volt a tavalyi győzteseknek, viszont ezt a trófeát csak mi nyolcan kaptuk, akik a négy távon a dobogó tetején állhattunk. Amúgy nem az a lényeg, mit kapunk, annak sokkal jobban örültem, hogy a szervezők úgy rakták össze a verseny logisztikáját, hogy szinte a teljes mezőny ott volt a díjátadón. Sokkal nagyobb elismerés volt, ahogy a többi futó megtapsolt bennünket.

nyitó kép: Ian Corless

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.