Nem látott a jobb szemére, meg is büntették, mégis megnyerte az Ultraman Floridát

Brown Viktória első magyar sportolóként teljesítette a versenyt, összesítésben négy perccel előzte meg Katie Solbót.

iváló

Micsoda évkezdés, nagyszerűen versenyezve győzött az Ultraman Flordián!
Nagy menet volt, hatalmasat küzdöttünk – mondta Brown Viktória, aki 25:33:28-as idővel nyerte meg az Ultraman Floridát a nők között. – Győzelmi szándékkal érkeztem a versenyre, ahogy a tizenöt évvel fiatalabb legnagyobb riválisom, a texasi Katie Solbo is. Nem tudtam előre, mire számíthatok a biciklin, ugyanis legutóbb elestem, így akkor nem kaptunk reális képet a kettőnk közötti különbségről. Azt tudtam, hogy nem úszom jól, ugyanakkor a futásban jócskán bíztam.

Milyen kihívások vártak önökre?
Az első napon tíz kilométer úszás és száznegyvenöt kilométer kerékpározás volt a program, a másodikon kétszázhetvenöt kilométer bicikli, míg a harmadikon dupla maratonit kellett futni.

Kezdjük mi is az úszással. Említette, hogy nem úszik jól, ezúttal hogy ment?
Az úszás jelentette a legnagyobb kihívást, nyílt vízen ennyit még sosem tettem meg egyben. Edzésen is két kilométereket úszom medencében, majd pihenő és újabb két kilométer… Most más úszószemüvegben voltam, ami lényeges különbség, egy ponton éreztem is, hogy beszivárog a víz – ekkor jól rányomtam a szemüveget az arcomra, amitől annyira bedagadt a szemem az úszás végére, hogy zöld-lila volt, és a jobbal egy órán keresztül nem is láttam semmit. Igen, jól hallotta, úgy mentem egy órát bringával, hogy nem láttam az egyik szememmel. A vízből az ötödik helyen jöttem ki, harminchat perces hátránnyal. Erre számítottam, hiszem tudom, hogy nem úszom jól. Előzetesen négy órát lőttem be, végül 3:59:10 lett az időm. Ha ezt nézem, még jobbat is mentem.

A kerékpározás viszont fordulatot hozott.
Tudtam, hogy a bicikli az erősségem, a hátrányból előnyt is kovácsoltam, a két napon összesen harminckilenc percet vertem Katie Solbóra. Ráadásul úgy, hogy csak én kaptam büntetést, amit nem igazán értettem. Ugye az a szabály, hogy tizenöt másodperc alatt végre kell hajtani az előzést, ám négy férfi nem akarta elfogadni, hogy gyorsabb vagyok náluk, így akárhányszor kimentem melléjük előzni, gyorsítottak, így hosszabb ideig tartott a procedúra. Egyértelműen nem az én hibám volt, az ő büszkeségüket sértette, hogy egy nő gyorsabb, és meg akarja előzni őket, így gátoltak a haladásban. A hatperces büntetés miatt háromperces hátránnyal kezdtem a futást, de tudtam, hogy ő nem túl jó ebben, míg én remekül tudom kezelni ezt a távot is.

A futás is önnek ment jobban, így megnyerte a versenyt.
Hét perccel futottam jobbat nála, nem volt miért erősebben mennem, nem kellett teljesen kifutnom magam, így összességében négy perccel nyertem. Ha az ember a maximumon tolja, benne van a pakliban, hogy összeomlik, ráadásul már két nap a lábamban volt, fizikailag nem voltam friss. A három perc hátrányt már az első három kilométeren behoztam, az első maratoni pedig négy óra alatt lett meg. Tudni kell, hogy a pálya eléggé sok szintemelkedést tartalmazott, a második felében erős szembe szél kezdett fújni, illetve huszonnyolc Celsius-fokot mutattak a hőmérők. Nem voltak ideális körülmények ahhoz, hogy gyors maratonit lehessen futni. A második maratonit lazábbra vettem, de mentem előre becsülettel. Jobban éreztem volna magam, ha nagyobb különbséggel nyerek, de a végén már egyértelmű volt, hogy én győzök. Csupán három esetben lett volna esélye Katie Solbónak a győzelemre: ha eltévedek a pályán, ha kizárnak a versenyből, vagy ha túltolom, és kidőlök. Nem rizikóztam, okosan és taktikusan futottam. Annak külön örülök, hogy a bicikli ennyire jól sikerült – ott nyertem meg. A teljes mezőnyt nézve a harmadik legjobb időt mentem, csak két férfi előzött meg, így a nők között a leggyorsabb voltam bringán. Sőt, tíz éve megy az Ultraman Florida, és a női mezőnyt figyelve a verseny történetében a negyedik legjobb időt értem el kerékpáron, úgy, hogy két profi triatlonista van előttem a listán.

Ha jól tudom első magyarként teljesített versenyt ebben a sorozatban.
Ennek a sorozatnak négy állomása van: Arizonában, Floridában, Kanadában és Ausztráliában, illetve a világbajnokságát Hawaiin rendezik. Rengeteg pénzbe kerülne, ha mindegyik versenyen ott lennék. A floridai viadalon öt segítőm volt, és ha mind az ötöt, valamint magamat is utaztatnom kellene – eléggé drága lenne… Egy éven belül rendezik meg az öt versenyt, igen nagy kihívás letolni ennyire rövid idő alatt. Egyébként nagy célom, hogy egyszer kipróbáljam magam a hawaii világbajnokságon, de biztosan nem idén fogom. Visszatérve a felvetésére, nagyon büszke vagyok, ha jól tudom, valóban én vagyok az első magyar sportoló, aki az Ultraman Floridán beért a célba, és sikeresen teljesítette a versenyt.

Hogyan néz ki a közeljövő?
Most a negyvennyolc órás balatonfüredi világbajnokságra készülök nagy erővel, addig kisebb megméretéseim lesznek. Részt veszek egy ötven kilométeres futáson, egy backyardon, valamint egy kétszázötven mérföldes terepversenyen iramfutóként leszek ott. Ezek után jön a vébé, majd szeptemberben a hatnapos EMU.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó
Sok résztvevő, nagyszerű hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!
A mesterséges intelligencia is fontos szerepet kap az idei Vivicittán
Újabb ismeretlen távra készül, kíváncsi, hogy milyen teljesítményt nyújt
Super Mariót és gondolát is rajzolt már a profi japán GPS-futó

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.