Nem taktikázta túl, gyorsan kezdve megnyerte a Runpunch ötven kilométeres távját

Szennyai Dorián 03:38:37-es idővel győzött a Runpunch 50 kilométeres távján, ugyanakkor az évre visszatekintve úgy érzi, kissé túlhajtotta magát.

Győzelemmel zárta az évet. Mi volt a célja a rajt előtt?

Természetesen az, hogy megnyerjem a versenyt – mondta Szennyai Dorián, aki 03:38:37-es idővel győzött a Runpunch 50 kilométeres távján. – Három óra negyven percen belüli időt szerettem volna menni, és szerencsére összejött. Jó formában érkeztem a versenyre, minden úgy ment, ahogy elterveztem.

Hogyan érezte magát futás közben? Eléggé hideg volt…

Két Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet, a rajt után szállingózott a hó, és erős szél fújt, utóbbi eléggé zavart. Igaz, volt, amikor segített, de volt, hogy meglehetősen hátráltatott. Nem taktikáztam túl, gyorsan kezdtem, sokáig a félmaratonon futókkal együtt haladtam, úgy futottam, ahogy jólesett. Nem figyeltem a tempóm, csak mentem előre. A cél előtt három kilométerrel volt egy nagyobb emelkedő, na, ott éreztem, hogy elfáradtam. Egyébként hullámvölgy nélkül tudtam le a versenyt, remekül éreztem magam.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

A szél. Korábban már futottam szélben, de ekkorában még nem. Jobban szeretek esőben futni.

Lassan vége az esztendőnek, mely versenyeket emelné ki a mögöttünk hagyott évből

Szép emlék a MyWay ötven kilométeres távja, amely szoros hajrát hozott, izgalmas volt, végül nyertem. Jól sikerült a februári Szerelmes Füred ötven kilométeres száma is, amelyen egyéni rekorddal győztem.

Ugyanakkor érzem, hogy túlhajszoltam magam: túl sok versenyen vettem részt, az év végére jelzett a testem, érzem, hogy nagyon elfáradtam.

Szerencsére nem sérültem meg, de közel sem tudtam olyan tempót menni az év végén, mint az év elején. A versenyek kiválasztásánál jövőre erre mindenképpen figyelni szeretnék.

Ha már a jövő évet említette, milyen célokat tűzött ki a következő futóidényre?

Az év elején a tapolcai hatórás országos bajnokságon mindenképpen ott akarok lenni, majd a BSZM-en váltóban veszek részt. A balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokság huszonnégy órás betétszáma is tervben van, a többit pedig meglátom. Ahogy az imént említettem, biztos, hogy nem akarok annyi versenyen részt venni, mint idén, figyelnem kell, nem szabad túlhajszolnom magam.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.