Olimpikon akart lenni, ma triatlonozik és már kacsingat az ultrafutás felé

Prisznyák Gábor olimpikonnak készült, ám a tanulás mellett tette le a voksát, manapság triatlonozik, és jövőre az Ultra Tisza-tó 65 kilométeres távján már az ultrafutásban próbálná ki magát.

Prisznyák Gábor olimpikon szeretett volna lenni, az érettségi után azonban a tanulást választotta a sport helyett, ám végleg sosem távolodott el a mozgástól. Két éve elkezdett triatlonozni, pár éven belül pedig az ultrafutásban is szeretné majd kipróbálni magát.

„Az ikertestvéremnek van egy krónikus veleszületett betegsége, amely többek között a tüdőt és az emésztést is támadja – mondta a Csupasportnak Prisznyák Gábor. – Kiskorában az orvosok javasolták neki az úszást a tüdő fejlesztésére, a szüleink pedig vele együtt engem is levittek az uszodába. Szerettem úszni, tervben volt, hogy áttérek a vízilabdára, de a székesfehérvári vízilabda egyesület akkoriban nem foglalkozott még olyan kiskorúakkal, mint én voltam, azt mondták, előbb tanuljak meg a lehető legjobban úszni, és majd tizenegy évesen menjek vissza.”

Az általános iskolás osztálytársai viszont öttusáztak, amihez kedvet kapott ő is, így került a sportágon belülre. Azonnal megtetszett neki a légkör, remek edzők segítették a fiatalok munkáját az akkori Alba Volán Sportegyesületnél, így amikor betöltötte a tizenegy éves kort, nem ment el vízilabdázni, hanem maradt az öttusánál. Az általános- és középiskolás éveket végig versenyezte, ám az érettségi után válaszút elé érkezett.

„Választanom kellett a sport és a továbbtanulás között, a kettő együtt nem láttam megoldhatónak, így a sportot félretettem és főiskolára mentem. Nehéz döntés volt, hiszen kiskoromban olimpikon szerettem volna lenni. Imádtam sportolni, komoly céljaim voltak, ám reálisan néztem a helyzetet, az eredményeim nem tették lehetővé, hogy ilyen nagyravágyó terveim legyenek.

A döntésem után azonban nem tudtam, mihez kezdjek magammal, merre menjek tovább, hiszen addig a sport volt az elsődleges. Nem találtam a helyem a világban, csak azt tudtam, hogy tanulnom kell, de fogalmam sem volt, hogy mit.”

Ekkor a sport kicsit háttérbe szorult, majd 2016-tól ismét lépésről-lépésre egyre komolyabb szintre került. Azóta félmaratonikat és maratonikat teljesített, majd a 2020-as év hozta meg az áttörést. Elkezdett edzővel dolgozni és triatlonozni, idén pedig elindította saját sportos blogját is, amelyet a www.apafutniment.hu oldalon lehet megtalálni.

„Kétezerhúszban elkezdtem triatlonozni, a célom pedig idén szeptemberben egy Ironman-verseny teljesítése. Erre kőkeményen készülök, jelenleg heti tíz-tizenkét órát edzek, ami idővel nő majd – tette hozzá. – Ami a hosszabb távú céljaimat illeti, a Balatont is körbe szeretném futni, csapatban már többször teljesítettük az UB-t, és amikor ott vagyok, mindig felnézek az egyéni teljesítőkre. A tervem az, hogy a triatlonozást követően az ultrafutás felé fordulok. Tervezem, hogy jövőre az UTT hatvanöt kilométeres versenyén már ott leszek, ezzel valamelyest előzetesen belekóstolok az ultrafutásba.”

Az idei Ultrabalatonon egyébként 14:13:37-es idővel megnyerték a hét fős férfi váltó kategóriát, az 5-13 indulóval rendelkező csapatok között pedig az ötödik helyet érték el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.