Rejtélyes formahanyatlása ellenére teljesítette a katari ultrát

Szilágyi Gyula a szokatlanul csapadékos idő ellenére is sikerrel szelte át keletről nyugatra az ázsiai országot, miközben több hónapja pulzusproblémákkal küzd.

Milyen volt az elmúlt éve?

Elég mozgalmas – mondta Szilágyi Gyula. – Januárban remek állapotban voltam a felkészülés alatt, majd februárban Németországból Magyarországra költöztem. Következő hétvégén teljesen privátban huszonkilenc óra alatt teljesítettem a Kört, senki sem tudott róla, még a szervezők sem. Ezután másfél hónap edzés következett, majd csaknem hatéves futókarrierem csúcspontjához értem, amikor az Ub-t egyéni csúccsal fejeztem be: huszonhárom óra, tizennégy perc alatt értem célba. Rá két hétre három hétvége alatt teljesítettem privátban az UHT-t, az UTT-t és az Ub-t.

Aztán nem úgy folytatódott, ahogy eltervezte…

Törés következett. Edzések közben úgy éreztem, a megszokott teljesítményem eléggé visszaesett, a tempó mellé nagyon magas pulzus párosult. Ennek ellenére elmentem néhány versenyre, ott voltam a gyepükajáni Backyard Ultrán, majd a Szőlőskörön is, és nekimentem a Spartathlonnak. Nem voltam jó formában, nem sikerültek úgy a futások, ahogy elvártam magamtól, de mindenképpen ott akartam lenni a Spartathlonon, ugyanis ki volt fizetve, s ki volt kérve a szabadság is. Ott majdnem hatvan kilométerig jutottam, majd a szintidő kidobott. Az október közepén megrendezett negyvennyolc órás ob-n kétszázhuszonkét kilométert teljesítettem, továbbra sem találtam a formám.

Úgy döntöttem, két hétre teljes szünetet tartok, nem mozogtam semmit, csak pihentem. Ám ez sem segített, továbbra is fennállt a pulzusprobléma.

Elmentem egy kardiológiai vizsgálatra, ahol mindent rendben találtak. Most végzem rendesen az edzéseket, de továbbra sem érzem jó formában magam. További vizsgálatokon veszek majd részt, jó lenne, ha kiderülne, mi okozza a problémát. Lehet, hogy a koronavírus utóhatása, ám folyamatosan teszteltem magam, s mindig negatív eredményt produkáltam.

Január elején azonban máris megvolt az első idei versenye, a katari East to West Runon vett részt.

Már másodszor vettem részt a kilencven kilométeres versenyen, az ország keleti részéből kell a nyugatiba futni, tehát Dohából indulunk, és Duhanban van a cél. Kétezerhuszonegy decemberében indultam először, majd a labdarúgó-világbajnokság miatt most decemberről átrakták januárra. Nem kellett neveznem, a szervezővel az első részvételemkor jól kapcsolatba kerültem, s ezúttal meghívott vendég voltam. A teljesítményem továbbra sem volt jó, hét harmincötös ezreket produkáltam. Ha azt nézem, hogy tavaly az Ub-n hat húszasokat kétszer akkora távon, nem biztató a formám…

Milyen volt a verseny?

Katarban az év háromszázhatvan napján nem esik, a maradékon igen, természetesen most kifogtuk a csapadékot.

Az első részvételkor huszonhét fok volt, ám a sok portól nem volt verőfényes napsütés, és a széltől teljesen jó volt a hőérzet. Akkor meg sem izzadtam futás közben. Most tizenkilenc fok és eső várt minket. Érdekes volt, mert négy-öt kilométerig szakadt az eső, majd négy-öt kilométerig semmi, s ezalatt a szél miatt meg is száradtunk. Majd mire megszáradtunk, ismét leszakadt az ég… Aztán ismét semmi, és így tovább… Végig így zajlott, s az utolsó hat kilométeren teljesen bőrig áztunk. Viszont egyáltalán nem volt hideg. Rendhagyó verseny volt, amely nagyon profi szervezéssel párosult.

Miben más egy katari futóverseny, mint egy magyar?

A magyar viszonyokkal ellentétben ott nem biciklivel, hanem öt kilométer per órával közlekedő autókkal kísérték a futókat. A frissítőpontokat nem sűrűn helyezték el, körülbelül tizenegy kilométerenként voltak. Néha-néha be van szúrva egy-egy vizes pont, ám ott nincs személyzet, csak egy ernyő és alatta vizes palackok jégbe téve. Kint nincs meleg étel a frissítőpontokon, csupán magvak, gumicukor, csoki, croisant, gyümölcs, kóla és víz.

Milyen célokat tűzött ki erre az évre?

Annak ellenére, hogy továbbra is problémákkal küzdök, vannak céljaim. A Szederkény–Bóly száz kilométeres verseny nagy kedvencem, azon ott leszek, majd az Ultrabalatonon is részt szeretnék venni. Az augusztusi angliai negyvennyolc órás világbajnokságon is indulok, ez lesz az év fő versenye nekem, remélem, oda már százszázalékos állapotban utazhatok.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bravúros bemutatkozások a Mr. és a Ms. Olympián – képek, videók
Gyors „ujjműtét” verseny közben; hídról lógó bringás – februári esetek videón
Praktikus tanácsok a többnapos túrák teljesítéséhez
A kinti mozgás sikerélmény, avagy három ok, amiért érdemes a természetben futni
Cseke Lilla legjei: applikációk, melyek színesebbé teszik a futást

Videók

Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Nosztalgia: így gördeszkáztak huszonöt éve a magyarok
Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
A Csupasport ajánlata: hova menjen először, aki hegyet mászna?
Télen mászták meg a Szellemhegyet

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.