Rossz irányba küldött futók, állva elalvás, sör helyett kóla – a Spartathlon hőskora

A magyarországi sajtó már az első években felkapta az Athén és Spárta között rendezett legendás futóversenyt.

Pheiddipidész, John Foden, Janisz Kurosz, azaz a példakép, az ötletgazda és a legenda.

Az athéni harcost az i.e. 490-ben megvívott marathóni csata előtt Athénból Spártába menesztették segítségért, és Hérodotosz szerint másfél nap alatt meg is érkezett; a brit repülőtiszt kíváncsi lett, tényleg meg lehet-e tenni ennyi idő alatt a 246 kilométeres utat, ezért néhány társával 1983-ban nekiindult (egyiküknek sikerült a 36 órás szintidőn belül maradnia); a görög sportember pedig négyszer rajtolt a Spartathlonon, pontosan négyszer nyert, és az övé a valaha volt négy legjobb idő is. Utóbbi adat tényleg elképesztő, és éppen a legutóbbi, 2021-es versenyen fordult elő első alkalommal, hogy a győztes, a görög Fotisz Ziszimopulosz alig egy percen belülre került Kurosz legkevésbé kiemelkedő, azaz negyedik legjobb idejétől.

Érdekes, de a magyar sajtó meglepően korán felfedezte a versenyt. Pedig a nyolcvanas években az ultrafutás messze nem volt annyira népszerű, mint manapság, és eleinte azt sem lehetett elvárni, hogy dobogón végezzenek a magyarok

– már csak azért sem, mert az első hivatalos versenyen egyetlen hazai futó sem indult. Talán az újdonság varázsa vagy a „megfoghatatlan”, egy átlagember fejével elképzelhetetlen 246 kilométeres táv jelentette szenzáció miatt történhetett, hogy már az 1983-as nyitó évben a Népszabadság és a Népsport is beszámolt egy-egy rövid hírben a verseny rajtjáról. A vélelmezett sportértéket persze jól mutatja, hogy másnap már hiába kereste a lapokban a győztes nevét (Kurosz) az olvasó.

Kurosz kemény kritikája

Janisz Kurosz 1984-ben címvédőként indulhatott a Spartathlonon, majd meg is nyerte, de mint Morvai Katalin írásából kiderült, az is csoda volt, hogy a görög futó végül rajthoz állt.

„Valóban, nem akartam elindulni – idézte Kuroszt a Népsport. – Ugyanis az orrom alá dugtak egy papírt, hogy írjam alá: baleset vagy bármi sérülés esetén a rendezők felelősségre nem vonhatók. Felháborítónak találtam a dolgot, de mi mást tehettem… Meg akartam javítani a múlt évi csúcsomat. Focipálya-karbantartó vagyok. A csendet és a nyugalmat szeretem. A gazdagság, a pénz a legcsekélyebb mértékben sem vonz, de azért elgon­dolkodtat néhány dolog. Miért gondolják ró­lunk, hogy mi teljesen ütődöttek vagyunk? A sprinterek, a pályán versenyzők akár minden héten komoly rajtpénzekhez juthat­nak, velünk meg senki sem törődik. Két na­pig futunk a semmiért? S még az is előfor­dul, hogy a frissítőállomásokon nincs csak négy-öt doboz kóla, s ha inni akarsz, de csak hatodiknak érsz az állomásra, választhatsz a víz és a többi lötty között. Pedig te kólát akarsz. Mondjuk azért, mert koffeinre van szükséged, hogy el ne aludj a harminchat órás versenyen. Egyszóval, pitiánerek a szuperhosszútáv-futást rendezők közül a legtöbben. S mindezt csak azért emlegetem, mert tudom, tőlem jobban elfogadják a kri­tikát, nekem kell harcolni a többiek érdekeiért is.”

Egy évvel később már egész más volt a helyzet: a Népsport helyszíni tudósítót küldött a Spartathlonra, aki autóval követte a két magyar versenyzőt, Kis-Király Ernőt és Surim Istvánt. Mindketten az ausztriai Duna-futással szerezték meg a „kvalifikációt”, ugyanis a szervezők már tényleg csak a legjobb hosszútávfutókat engedték rajthoz állni. A riportból többek között kiderült, a jugoszláv Mravlje hiába kért hideg sört, kólával volt kénytelen beérni; a déli hőségben a 82 km utáni, kvázi első igazi frissítőpontnál Kurosz még vizet inni sem állt meg; a nagy esélyes NSZK-beli Everzet már kocsival vitték féltávnál; de végül nem ért célba a két magyar induló sem. Surim azon kesergett, hogy negyvenéves pályafutása során először kellett feladnia versenyt.  „Fáradtan, szomorúan nyugtázzuk: a versenynek számunkra vége. Nincs más dolgunk, mint lehetőleg minél hamarabb elérni Spártát és aludni. Éjféltájban Tripolisz után a kocsiból látjuk a ve­zető Kuroszt. Egész karaván követi az út mentén. A ta­vernák vendégei bőszen tap­solnak. Szombaton hajnali négy óra tájban ért célba – elsőként” – olvashattuk a Népsport-cikk végén.

Kis-Király Ernő az állandóságot, Sipos István az újdonságot képviselte az 1985-ös Spartathlonon.

Összességében félsiker született, hiszen Kis-Király erősen kezdett, de a táv kétharmadánál Achilles-problémák miatt feladta a versenyt – ugyanakkor Sipos első magyarként Leónidasz király szobráig futott. Az akkor mindössze 26 esztendős sportoló később még háromszor teljesítette a Spartathlont, de emlékezetes volt a 2000-es országfutása is: 264 nap alatt elfutott Magyarország valamennyi településére, csekély 20 204 kilométert vállalva.

Kis-Király Ernő

A magyar futók erejét, na meg persze a verseny népszerűségét jelezte, hogy 1986-ban már három magyar is meghívást kapott. A váratlan, de hatalmas öröm Kis-Király szereplése volt. A harmadszor rajtoló futó nemhogy célba ért, csak Kurosz tudta őt legyőzni, így meglett a magyar Spartathlon-történelem első dobogós helyezése. Sipos a hetedik, az újonc Simon László a tizenharmadik helyen végzett – nem kis malőr után.

„Felejthetetlen élmény volt. Nehéz terepen futottunk, százhúsz ki­lométert mentünk hegynek fel, nyolcvannégyet le, a többi volt csak a sík terep. Közben meg kellett küzdenünk a 30 fokos meleggel és az éjszakai mínusz 8 fokkal. A sötétben pedig csupán egyet­len zseblámpára és az útjelzők­re, fényjelzőkre támaszkod­tunk. Lacival 184 kilométerig együtt futottunk, onnan egye­dül folytattam az utat, mivel ő megsérült és lassabban haladt. Egy alka­lommal éjszaka a rendezők rossz irányba tereltek bennün­ket, s az általuk megjelölt ös­vény egy mély szakadék szélé­hez vezetett. Szörnyű helyzet­ben voltunk, míg végül rádión és fényjelzésekkel tisztázták a helyzetet, visszairányítottak minket – de ez egy jó órás időveszteséget jelentett” – emlékezett Sipos István, a Szegedi VSE atlétája a Magyar Vasutasban.

Újabb egy év múlva teljesen új magyar csapat – és a Népsport tudósítója – érkezett Athénba. Kraivich József (ismerőseinek csak Dodó), az edző-gyúró-szaktanácsadó már nem először volt ott, nem véletlen, hogy a kis magyar közösségtől a hely szellemének megfelelően erre az időszakra a Dodosz becenevet kapta. A futók viszont valóban első bálozók voltak: Csamangó Ferenc hatvanévesen állt rajthoz (sokak Csamija, Csami bácsija 2021 októberében hunyt el), de a sérüléssel küszködő Méreg Józsefhez és Hári Gyulához hasonlóan fel kellett adnia a viadalt. Mayer Miklós azonban nagyszerű futással az ötödik helyen végzett – a 49 indulóból csak tizenhatan érték el a szobrot.„Mivel három műszakban dol­gozom, a verseny­re való felkészüléshez ki­vettem tíz nap szabadságot és rettenetesen ráhajtottam” – elevenítette fel a siker receptjét Mayer.

Magyar sikerek futószalagon

A Spartathlon 1983 óra íródó történetében számos magyar siker született. A férfiaknál Bogár János (1991) és Bódis Tamás (2019) győzött, Kis-Király Ernő (1986) és Csécsei Zoltán (2019) második, Bogár János (1990) és Hári Gyula (1991) harmadik lett. A női mezőnyben háromszoros bajnok Lubics Szilvia (2011, 2013, 2014), aki kétszer harmadik lett (2012, 2015). Kétszer győzött Maráz Zsuzsanna (2018, 2019), de volt második (2017, 2021) és harmadik (2016) is. Az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin 2015-ben és 2016-ban nyert, 2014-ben második lett.

Az 1988-as négy résztvevő, Csamangó Ferenc, Méreg József, Szabó István és Hári Gyula közül utóbbi teljesítette a távot. A sportnapilap oldalain a következő év februárjában a „Rákérdeztünk” rovatban sok egyéb téma mellett (miért csak két magyar súlyemelő utazik Teheránba; miért késik az MLSZ elnökségi ülése; miért tartanak a teniszben rendkívüli közgyűlést) lehetőséget kapott Bogár János is, akitől azt kérdezték, indul-e a Spartathlonon.  „A verseny szervezői rajtam kívül még három magyar atlétát hívtak meg. A részvételi jogot szintidőhöz kötötték, ezt va­lószínűleg a nyáron teljesíthetjük a budai hegyekben rendezendő válogatóviadalon. Egyébként átlag heti száznyolcvan kilométer teljesíté­sével készülök a Spartathlonra, s mivel nem szereztem meg az I. osztályú minősítést fő számomban, a maratonfutásban, csak munka után edzhetek…” – ismertette Bogár a plusznehézséget.

A négyből előbb hét, majd az utolsó pillanatokban kilenc magyar lett: Bogár János, Mészá­ros János, Nemes Attila, Rápolti Gyula, Somogyi András, továbbá a régiek közül Csamangó, Hári, Méreg és Sipos is ott volt a meglepően nagyszámú, 75 tagú mezőnyben. Végül két magyarnak sikerült Spártába futnia: Bogár kilencedik lett, Sipos pedig az ötödik helyen végzett, derült ki a Népsport újfent helyszíni tudósításából; Kraivich József pedig bronzplakettet kapott a Nemzetközi Spartathlon Szövetségtől, mert sorozatban hatodszor volt ott csapatvezetőként a viadalon. A Fejér Megyei Hírlap előbb kesergett egy sort, hogy a három fehérvári futónak fel kellett adnia a versenyt, majd nem győzte méltatni Patrick Macke „űrfutását”, hiszen a brit 24 óra 32 perces eredménnyel győzött. Ami természetesen nagyszerű eredmény – ám azt akkoriban aligha tudták sokan itthon, értelemszerűen a Hírlapnál sem, hogy éppen Macke volt az, aki négy évvel korábbi sikeréhez képest hetvenöt percet „lassult”.

Mai szemmel talán már furcsának hat, hogy az 1990-es Spartathlon előtt a Magyar Atlétikai Szövetség hagyta jóvá a magyar keretet – öt futóval. Néhány nappal később pedig „újságtörténetileg” olyan történt, ami addig sosem:

1990. szeptember 30-án a Népsport címlapjára az NB I-es meccsek (köztük Bp. Honvéd–FTC 2–1) meg a Hungaro-ringató szemelvények mellé, ha kis betűvel is, de kifért: Bogár János harmadik a Spartathlonon.

Bogár János

Rochy Zoltán görögországi riportjából kiderült, hogy az öt futóból végül tizenkettő lett, négyen célba is értek. Bogár érthetően örült a harmadik helynek, bár Mackét nagyon szerette volna megelőzni – a négy év kihagyás után visszatérő Kurosz ellen senkinek sem volt esélye, ő aznap a gyalogkakukkot is lazán megelőzte volna, kevesebb mint 20 és fél óra alatt ért célba. Nem rossz, ugye? Neki mégis az volt, mert alig négy percen múlt, hogy az 1984-es sikeréhez képest nem sikerült pályacsúcsot futnia. Örökítsük meg a magyarok eredményeit: Rápolti Gyula, Hári Gyula és Molnár Mihály célba ért, Frank Tibornak, Gavallér Tamásnak, Gémes Ferencnek, Lajtos Mártonnak, Méreg Józsefnek, Mészáros Jánosnak, Nemes Attilának és Nemes Miklósnak ez most nem sikerült. Illetve a pilisvörösi szobrász Nemes Attilának félig igen: bár a szintidőből 38 perccel kicsúszott, őt is forrásvízzel, babérkoszorúval, aranyozott éremmel fogadták a gáláns szervezők.

A Spartathlon érdekességei

• Janisz Kurosz legjobb ideje, azaz a Spartathlon pályacsúcsa 20.25.00, még 1984-ből. A magyarok közül a legjobb időt Bódis Tamás futotta, 23:28:37-et, ezzel a 22. helyen áll az örökranglistán, Bogár Jánosé 24:15:31, s így a 36.

• A görögországi versenyen nem divat a szoros befutó, a győzelem pillanatában általában még sok-sok kilométerre van a második helyezett a céltól; talán az egyetlen kivétel 2012, amikor a német Stu „mellbedobással”, alig nyolc perccel verte meg a japán Tecuót.

• A hölgyeknél a legjobb idő Patrycja Bereznowskáé, aki 2017-ben 24:48:18 alatt teljesítette a távot, ezzel az abszolút rangsorban a 49. helyen áll.

• Az első magyar hölgy, aki teljesítette a Spartathlont, Bontovics Tímea volt 2004-ben. Lőw András már 21 alkalommal futotta le a 246 kilométeres távot. Bogár János 1991-es sikere után 2021-ben állt újra rajthoz, és célba is ért.

• A legutóbbi, 2021-es versenyen már 23 magyar futó próbálkozott, és tizenöten odaértek Leónidasz szobrához – Maráz Zsuzsanna második lett.

Na de idézzük az akkor 36 éves, nem mellékesen kiváló triatlonista Rápoltit a Fejér Megyei Hírlapból: „Csodálatos élmény a legjobbak között futni és a görögök tényleg szinte hősként néz­nek fel a sikeres verseny­zőkre. Zuhogó esőben állított meg futás közben egy idős bácsi és könnyes szemekkel adott át egy szál rózsát. Ma sem tudom, ki volt ő, de hálásan gondolok majd rá, amíg élek. Rengeteg holtponton kellett átvergődnöm, de azt mondtam magamnak, in­kább meghalok, mintsem még egyszer feladjam a küzdelmet. Kiszámoltam, több mint 35 liter folyadékot fo­gyasztottam a verseny ideje alatt. Ezenkívül rengeteg mézet, kekszet és Cerbona- szeletet tömtem magamba. Spárta határába min­den befutó elé rendőrkocsit és két motoros kísérőt küld­tek, akik aztán szinte dísz­menetben vezették a sporto­lókat a városba. Itt már várt ránk a polgármester, aki „spártai hőssé” avatta a célba érkezőket. Másnap aztán Athén polgármestere is fogadta a Spartathlon ’90 35 eredményes versenyzőjét.”     

És ha már hőskor, zárjuk visszaemlékezésünket a számunkra talán legkedvesebb, 1991-es versennyel – amelyen végül Horváth Ákos is elindulhatott. A szombathelyi fiatalember a szakdolgozatát is a Spartathlonról akarta írni, ugyanakkor a Vas Népe a viadal előtti hetekben hírül adta, hogy bár a kvalifikációs időt elérte, szponzort keres, mert nincs pénze elutazni Görögországba. Talán az újságcikk hatására, ott lehetett az athéni rajton, és a versenyen 172 kilométernél csúszott ki a szintidőből. Hazaérkezése után hosszan mesélte élményeit, elsőként a szponzoroktól kapott 15 ezer forintról.

Futás Budapestről Moszkvába

Ha nem is Spartathlon, mégis micsoda teljesítmény! Schirilla Györgyről talán még a fiatalabbak is tudják, hogy ő volt az, aki rendszeresen átúszta a jeges Dunát. De más sportágban is jeleskedett: 1967-ben, az orosz forradalom ötvenedik évfordulójára időzítve Budapestről Moszkvába indult, de nem repülővel, autóval, netán bringával, hanem futva. A 2216 kilométeres távolságot 32 nap alatt futotta le (a korabeli Népsport-beszámoló kétszer is 202:06:07 órát említ, ez nyilvánvalóan elírás, hiszen kevesebb mint tíz napot jelent), a Vörös térre érkezett, majd átfutott a Lenin-stadionba, ahol a Szpartak Moszkva–Dinamo Kijev meccs szünetében ötvenezer szurkoló köszöntötte. „Biztos voltam a sikerben, het­venötezer kilométerrel ala­poztam erre az útra!” – mondta célba érkezése után.

„Azt már előre tudtam, hogy visszajönni ebből nem tudok, de nem idegesked­tem, hiszen a verseny volt a lényeg. Már a 33 órás vonatúton is egyedül éreztem magam, hát még azután. A többiek segítő teamekkel érkeztek. Mondták is, vagy az önbizalmam túl nagy, vagy egy kissé »flúgos« vagyok, hogy egy szál magam jöttem. (…) Ráadásul 110 km után velem történt még egy s más. Akkor még nem tudtam, hogy a vizet és a gyümölcsöt nem szabad összekeverni, mert egy »dugó« képződik a gyomorban. Mindent kihánytam, s ezután már sem enni, sem inni nem tudtam, minden kijött belőlem. A hegyet sötétben értem el… Ma már számomra is fogalom. Cikcakkos szerpentin vezetett felfelé. De az út végén korai volt a megkönnyebbült sóhajtás, mert ezután jött a java. Út már nem vezetett tovább, csak szik­lák voltak, meg hegyi kecskék. Négykézláb másztam…. Egy kiskatona később mondta, hogy még 500 méter a csúcs… Örül­tem, de amikor elértem! Nyolc kilométerre pislákoltak egy falu fényei, de oda ugyanolyan szik­lás terepen kellett lefelé haladni. Iszonyú nehézségek árán lemásztam, közben – ha nem velem történik, talán el sem hiszem – kétszer is elaludtam állva. A 164 kilométeres ellen­őrző ponthoz még időre beér­tem. Még 172-ig elmentem, de a részszintidőt itt már nem értem el, nagyon fáradt voltam, s nem volt a gyomromban semmi. (…) Az eredményhirdetés, fogadás után nyolc órás autóbuszút után érkeztünk vissza Athénba. Ek­kor már elkezdtem foglalkozni a visszautazás gondolatával. Végül a nagykövetségen segítettek, befizettek egy autóbuszútra.”     

Azon a szeptember végi hétvégén azonban egy másik magyar került középpontba Spártában. Bogár János aznap olyan formában volt, hogy nemhogy Athénba, hanem Békéscsabára is visszaszaladt volna. A Népsport címlapján a „szokásos” FTC–Honvéd (ezúttal 0–0) és a várnai birkózó-vb keservei mellett Magyar siker Spártában címmel jókora kreclit kapott a görögországi verseny.

A most is a csapatot vezető Dodosz nagy eredményeket jósolt, és nem is kellett csalatkoznia: Bogár két és fél órás előnnyel győzött, míg Hári Gyula harmadik lett.

Hári Gyula

A fentebb idézett Horváth Ákos mellett Nemes Attila is kicsúszott a szintidőből, míg Frank Tibor, Rápolti Gyula és Méreg Tibor feladta a versenyt. Méreg így nem tudta bemutatni védjegyévé vált mozdulatát, a kézenállásos célba érést…

Az elmúlt harminc évben természetesen nagyot változott a Spartathlon, a vonat és a Trabant helyett ma a repülő a nyerő, a csehszlovák futócipőket kiszorította a nyugati piac, és már a frissítőállomásokon is profi a kínálat. De amikor a jelenkori spartathlonisták útnak indulnak, pontosan tudják: a rajt előtti elérzékenyülés, a 246 kilométeres csodálatos szenvedés, a Szengasz-hegy éjszakai látványa és természetesen a legmeghatóbb pillanat, a Leónidasz-szobor megérintése ma is leírhatatlan érzés.

(Felső kép: Imago)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Napszúrást kapott, mégis megnyerte a MyWay240-et
Lélegzetelállító séta a magasban, 2.2 kilométeren át egyensúlyozott – videóval
Ne lepődjünk meg, ha jön a medve a Kinizsi Százason
Tizennyolc hónap után hitelesítették az elképesztő rekordot
Korlátozott számban férfiak is indulhatnak a vasárnapi női futóversenyen

Videók

Játszótér, ami nem a gyerekeké – de melyik felnőtt mer felülni erre a hintára?
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Ez több mint ugrálás a mólóról: bátor gyerekek akcióival lassan beindul a nyár

Hegymászás

Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből
Kevesebb mint 190 nap alatt teljesítené a tizennégy nyolcezrest a hegymászónő
Mindkét lábát elveszítette, de hét évvel később feljutott a Mount Everestre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.