Rossz taktikával kezdett, mégis elképesztő 24 órás világcsúcsot ért el

A litván Aleksandr Sorokin egy napon át futott 4:30-as kilométereket – utána a Csupasporttal is megosztotta gondolatait.

A korunk egyik ultrafutósztárjának számító litván Aleksandr Sorokin alig egy hete újra lenyűgözte a világot, hiszen megdöntötte saját világcsúcsát 24 órás futásban a Veronában rendezett Európa-bajnokságon. Már korábban is átírhatatlannak hitt rekordot adott át a múltnak, amikor 2021-ben 309.4 km-tel a legendás görög Janisz Kurosz 1997 óta élő csúcsát (303.5 km) teljesítette túl, most pedig tovább szárnyalt.

Szinte végig magabiztosan vezette a versenyt, majd 319.614 km-rel fölényesen nyert, elképesztő, hogy 24 órán keresztül átlagosan 4:30 alatt teljesítette a kilométereket.

Az eseményről már beszámoltunk a magyarok szempontjából, például arról, hogy Bódis Tamás dobogót érő helyről volt kénytelen feladni a viadalt. Ezúttal azonban jöjjön a legnagyobb sztár, aki már korábban is beszélt honlapunknak magáról, most pedig néhány rövid válasszal szintén válaszolt a Csupasport kérdéseire. Például arra, hogy hiába győzött egyértelműen, természetesen a megpróbáltatást jelentő időszakok sem kerülték el a kőkemény kihívás során.

„A legnehezebb órák az első tizenkét óra után következtek, mivel rossz taktikával kezdtem – kezdte honlapunknak Sorokin. – Túl gyorsan futottam az elején, kemény köröket tettem éles fordulókkal, és persze sokan is haladtunk a pályán. Ugyanakkor valahogy leküzdöttem a holtpontokat is, így összességében minden jól ment.”

Már korábban is úgy fogalmazott nekünk, úgy érzi, tud a korábbinál is jobbat a 24 órás futásban, és visszapillantva nem kertelt ezzel kapcsolatban most sem.

„Tudtam, hogy képes vagyok a rekorddöntésre, mert életem legjobb formájában voltam” – így a 41 éves futó.

Ezt valószínűleg többek között annak is köszönheti, hogy – támogatói jóvoltából – az idén háromszor is hetekig Kenyában edzett, a legutóbb, az Európa-bajnokság előtt például negyven napot (!) töltött ott. Magaslaton készülhetett, amely sokat segített neki, ahogyan az is előrevitte, hogy a világ legjobb atlétáival találkozott, és látta őket tréningezni.

Még a világklasszis Eliud Kipchogével is sikerült közös képet készítenie, amelyet akkor így kommentált az Instagramján. „Amikor a futás az életed, és mindent megteszel érte, a kárpótlás varázslatos lehet.”

Nos, ha például a 24 órás Európa-bajnokságot is annak tekintjük, nincs okunk vitatkozni vele. A nagy megméretés után elég is volt Sorokinnak erre az esztendőre, mivel némi pihenőre van szüksége, egyelőre nincsenek jelentősebb elképzelései a közeljövőre. Amikor pedig a távlati tervekről érdeklődtünk, mosolygós emotikon kíséretében úgy felelt:

„Szerintem a kétszáz mérföld (nagyjából 322 km) nem a határ, az ember többet is futhat”.

Nos, Sorokin biztos.

(Borítókép: Aleksandr Sorokin/Instagram)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.