Ságváron futhatnak a fekete bárányok

Augusztus 15-én, szombaton rendezik meg a második Rackatrail-versenyt, amelyen a szervezők a változatos táj mellett streetfoodebéddel és rockabillykoncerttel várják a résztvevőket.

Augusztus 15-én, szombaton rendezik meg Ságváron a Black sheep trail terepfutóversenyt, a kedvcsináló szerint azoknak a „fekete bárányoknak”, akik ezen a hétvégén sem a Balatont futják körbe. Hogy ezt megértsük, nem árt hozzátenni, a versenyt eredetileg május 16-án, az Ultrabalatonnal azonos időben rendezték volna, s a szervezők elsősorban azokat célozták meg, akik nem indultak a hatalmas népszerűségnek örvendő balatoni versenyen.

 

 

A ságvári viadal egyik különlegessége, hogy streetfoodebéddel és rockabillykoncerttel várják a résztvevőket, akik a kutyájukkal együtt is futhatnak a három táv (12, 22, 30 kilométer) valamelyikén. A szervezők a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fordítanak, ezért a verseny során sehol sem használnak eldobható poharakat, mindenki a saját kulacsából vagy poharából ihat, a vizet pedig újratölthető ballonokból adagolják.

A ságvári verseny az idén indult Rackatrail-versenysorozat második állomása, az elsőt, a Wellness trailt július 25-én rendezték meg Magyaregregyen, a Kelet-Mecsekben, míg az Ördöglakat trail október végén lesz Ajkán. Minden versenynek más a koncepciója, a szervezők olyan helyszíneket kerestek, ahol még nem rendeztek terepfutóversenyt.

A ságvári Black sheep trailre eddig százhúszan neveztek, de a helyszínen is lesz még lehetőség rá.

Az előző verseny is emlékezetes volt – jelezte megkeresésünkre Karsai Krisztián szervező. – A Wellness trail versenyközpontja egy úszómedencével rendelkező fürdő volt, hogy a versenyzők strandolással, fürdőzéssel lazíthassanak. Nos, ez nem igazán jött össze, mivel kifogtuk az egyetlen olyan napot júliusban, amikor nem kánikula, hanem húszfokos hőmérséklet és egész napos eső fogadott minket. Méghozzá akkora, hogy a célba érkezéskor sok futónak nemcsak a cipője, hanem még a háta is sáros volt. Mondjuk, lehet, valójában ilyen egy terepfutó-wellnessverseny.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.