Szőnyi vezet, Pötör negyedik lett

A dunaújvárosi Pötör Zoltán már célba ért a svájci ultratriatlon-versenyen, másik három magyar még fut – az ötszörös távon induló Szőnyi Ferenc az első helyen áll.

A svájci Swiss Ultra versenyen, amelyről korábban mi is írtunk, Pötör Zoltán a negyedik helyen végzett. A tízszeres távra nevező dunaújvárosi sportember 20 óra 31 perc 41 másodperc alatt fejezte be a 38 kilométeres úszást, valamivel kevesebb mint 120 óra alatt pedig túljutott az 1800 kilométeres kerékpározáson is. Hátra volt még a futás, csekély 422 kilométerrel, ami kevesebb mint 91 óra alatt sikerült neki – így összesítésben negyedik lett, mintegy negyven órával elmaradva Richard Jung eredményétől. A német versenyző éppen húsz évvel fiatalabb az 56 esztendős Pötörnél.

További két magyar, Mindum Károly és Szabó Zoltán még versenyben van, ők vélhetően a kilencedik, illetve a tizedik helyen végeznek.

Ugyancsak fut még Szőnyi Ferenc (borítóképünkön), aki a Quintuple continuous versenyszámban rajtolt néhány nappal ezelőtt. Ez a Decával ellentétben nem a tízszeres, hanem az ötszörös Ironman-kihívást jelenti. Tavaly Szőnyi megnyerte a Deca continuoust, most a rövidebb távon próbálkozott, és remekül halad: ő vezeti a mezőnyt, vélhetően hétfő délután fejezi be a versenyt.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.