BLOGRA FUTOTTUNK Terepfutóélmények a kemény tél előtt

Blogszörfösünk szerencsésnek érzi magát, amiért közvetlen lakókörnyezetében olyan helyeket talál, ahol élmény a terepfutás, mindeközben pedig a legfrissebb élménybeszámolókat is felkutatta az ultraversenyekről.

Az utóbbi pár napban nagyon kedves hozzánk az időjárás, a gyönyörű enyhe őszi idő szinte hívogat egy kis terepfutásra. Nem is tehettem én sem mást, mint hogy hanyagoltam az aszfalt egyhangúságát, és felkaptattam a hegyes, erdős területekre a lakhelyem közelében, hogy láthassam a színeket, amiket csak ilyenkor lehet látni. A verőfényes napsütés kellemes meleget árasztott, gyönyörű kék volt az ég, és az erdő-mező csodás színekben pompázott. Annyi szépséget láttam, hogy rendre megálltam fotózni, eszembe is jutott Az igenember c. film, amelyben van egy rész, amikor futva fotóznak folyamatosan. Hát valahogy én is így tettem, nem foglalkoztam az órám adataival, egy idő után már le sem állítottam megálláskor, ez most egyáltalán nem erről szólt.

Egész jó kis futásokat tudtam így összehozni, ráérősen élveztem minden pillanatát.

Amíg be nem értem a sűrű erdős részekhez, addig még a pántos póló is elég volt, ott viszont vissza kellett öltöznöm, hiszen a napsugarak nem jutottak át a sűrű, néhol érthetetlenül elhanyagolt szakaszokon. Itt csapattam, amennyire a levelekkel takart köves részek engedték, de kijutva a mezőre ismét kényelmesen kocogtam. Remek volt, nekem a futás igazából erről szól. Ilyenkor zenét sem hallgatok, csak a természet hangjait.

Szerencsésnek éreztem magam, hogy olyan helyen lakom, ahol nagyjából 4 kilométer után ilyen terepen tudok futni, és hogy egyáltalán futhatok. Nem mondom, hogy nem lenne jó a kemény tél előtt még pár ilyen terepezés, de már ettől a néhány alkalomtól hihetetlenül feltöltődtem! Jó lesz rá visszagondolni a vacogós futások közepette!

UTRAKELEK.WEBNODE.HU
Hernádi László egyéniben teljesítette az Ultrabalatont, s most az élménybeszámolóján felül az utóhatásokról, a történtek értékeléséről írta meg gondolatait. A frissítésen legközelebb talán érdemes lesz egy kicsit változtatnia, de mentálisan rendkívül jól vette az akadályokat, ez tökéletesen rendben volt nála!

BARATRUNNING.COM
A Mátrabérc Trail teljesítéséről olvashatunk beszámolót, itt a táv 54 km, 2750 m szintemelkedéssel. Magabiztos, mélypont nélküli futás volt, ahol egyedül a meredek lejtőkről lejövetel okozott némi problémát. Mondjuk, nem csodálkozom, hiszen Barát Gabi az edzője a hölgynek, és az ő tanítványai a remek felkészítés miatt rendre pengén teljesítenek!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka elérkezettnek látta az időt, hogy ismét megméresse magát a BUFF 12 órás mezőnyében, s lám, milyen tökéletes időzítés volt, mert a nők között első helyen végzett 117,5 kilométerrel, összetettben pedig az ötödik lett. Tökéletesen összerakta a futását, rendben volt a frissítés, és fejben is végig tudott koncentrálni. Le a kalappal a kétgyermekes anyuka előtt!

GOWITHTHEFLOW.HU
A szerző a Korinthoszon indult a 80 kilométeres távon, amelyen remek futással, magabiztosan teljesített! Igazi mélypont nem is jött el, amikor pedig egy kicsit panaszkodni támadt kedve, a frissítésben segítő társai rutinosan meghallgatták, majd útjára indították. Euforikus célba futással zárta a versenyt!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Vigyünk változatosságot az edzésünkbe!

KREMLICZA LEVENTE

Sok hobbisportoló elköveti azt a hibát, hogy mindig ugyanúgy edz, legyen szó futásról vagy más sportról. Ez egy ideig jól működik, de többnyire hamar eljön a stagnálás, hisz nincsenek új ingerek. Ezért fontos, hogy akár futásról, akár más edzésről van szó, sokrétűen, változatosan eddzünk. Ez nemcsak a megszokott edzések variálásával vagy hasonlóval lehetséges, hanem újak kipróbálásával is. Szerencsére ma már szinte végtelen a lehetőség, hisz naponta születnek új irányzatok, új edzésfajták. Az viszont fontos, hogy az erőnlétünknek, képességeinknek megfelelő tréninget válasszunk, mert egy rossz választás akár sérülést is okozhat. Sok helyen lehetőség van ingyenes vagy kedvezményes próbaedzésre is, így nem kell azonnal egész havi bérletet venni.
Természetesen nem kell ezerféle dolgot csinálni, de időnként egy kis változatosság nem árt, sőt segíti fenntartani a fejlődést és a motivációt.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.