Tokióban kezdi el az évet Eliud Kipchoge

A korábbi kenyai világcsúcstartó a legfőbb esélyes 2024 első major maratoni versenyén, a nőknél a holland Sifan Hassan a favorit.

 

Ez az év már megy a levesbe, pontosabban a következő tíz is. Mivel tragikus autóbalesetben 24 évesen elhunyt Kelvin Kiptum, a maratoni futás világcsúcstartója – aki már 2024 tavaszán szeretett volna két órán belül futni a klasszikus távon –, a majorviadalokon, illetve az olimpián kapott kép nem lesz teljes, nem lesz reális.

A Kiptumhoz hasonlóan kenyai, korábbi világcsúcstartó Eliud Kipchogének mindenesetre jócskán megnő az esélye, hogy Rio és Tokió után harmadszor is olimpiai bajnok legyen, ami történelmi tett lenne. A 39 éves legenda éppen Tokióban nyitja meg a 2024-es versenyszezont (először versenyez azóta, hogy már nem ő a világrekorder): Japánban rendezik magyar idő szerint vasárnap hajnalban az év első majormaratonját, amelyet 2022-ben Kipchoge nyert meg, míg a címvédő az etióp Deso Gelmisa.

A nőknél Sifan Hassan lesz a legnagyobb név, a 31 éves holland tavaly debütánsként nyert Londonban úgy, hogy attól féltünk, fel kell adnia a versenyt menet közben. Az októberi chicagói viadalon 2:13:44-et repesztett, és ebben az esztendőben tovább javíthatja egyéni csúcsát, merthogy nagyon gyors, pályán szocializálódott – igaz, a tavalyi budapesti világbajnokságon aranyat nem, csak ezüstöt és bronzot szerzett. Ha jó formában utazott Ázsiába, nehéz lesz megszorongatni, mindenesetre az etióp Amane Beriso Shankule regnáló világbajnokként nem akárki, hiszen Bostonban is második lett 2023-ban, míg a kenyai származású, de izraeli színekben futó Lonah Chemtai Salpeter 2020-ban, napokkal a Covid-járvány kitörése előtt 2:17:45-ös mutatós egyéni csúccsal nyert Tokióban – rajtuk kívül a címvédő Rosemary Wanjiru is ott áll majd a rajtvonalnál.

Kipchoge azért már sehol sem indulhat úgy, hogy biztosan győzni fog, de félteni sem kell. Három legfőbb ellenfele hozzá hasonlóan kenyai: Benson Kipruto 2021-ben Bostonban, egy évvel később Chicagóban nyert (tavaly második lett ott, amikor szegény Kiptum világcsúccsal diadalmaskodott), Vincent Kipkemoi Ngetichnek (tavaly Berlinben csupán fél perccel kapott ki Kipchogétól) és Timothy Kiplagatnak pedig 2:04-en belüli az egyéni csúcsa.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.