Triálos sztárok és futólegendák éve

A koronavírus-járvány miatt eseménytelenné váló évben sem maradtunk nagyszerű eredmények nélkül, zárásként összegyűjtjük ezeket. Sorozatunk utolsó, negyedik részében olyan exkluzív, külföldiekkel készült anyagainkat idézzük fel, amelyekhez hasonlók miatt 2021-ben is érdemes lesz a csupasport.hu-ra kattintani.

Csécsei csúcsának megdöntője

A külföldi topteljesítményeket összegző listában írtunk Zach Bitterről, aki megdöntötte Csécsei Zoltán futópadon elért 12 órás és 100 mérföldes csúcsát, kevéssel a sikerek után pedig honlapunknak is nyilatkozott. Beszélt arról, miként kezdett futni, és hogy az első ultramaratoniját 2010-ben teljesítette.

Arról is beszámolt, hogy felesége ötlete volt a csúcsdöntési kísérlet, hogy ne vesszen kárba az elvégzett munka. Vélhetően nemcsak a magyar portálnak szóló udvariasságból méltatta a korábbi rekorder Csécsei Zoltánt. Aztán októberben arról is mesélt, hogy gyakorlatilag ez a kísérlet volt az egyetlen említésre érdemes esemény az évben, mert azt követően (októberig) nem indult versenyen.

Sergi Llongueras, a triálkirály és további kerékpáros klasszisok

Nincs abban semmi túlzás, hogy a triál egyik legismertebb és legeredményesebb versenyzője a spanyol Sergi Llongueras, a sportág aktuális világbajnoka. Októberben rengeteget megtudhattunk az életéről, amikor interjút adott honlapunknak.

„Egyszerűen csak azt, hogy a triálon keresztül tudom kihozni magamból a maximumot, sportolóként és magánemberként is. Imádom a napi küzdelmet önmagammal” – felelte a kérdésre, hogy mit szeret igazán a triálban. Elmondása szerint több évet vesz igénybe, mire eljutnak arra a szintre, hogy triálbringán hajtsák végre a trükköt, előbb kicsiben kell tökéletesíteni a technikát. A sikerekhez sok felkészülés kell, fiatalként például órákat töltött a számítógép előtt, hogy a példaképek YouTube-videóit elemezze.

Újabb sportági klasszisokat hoztunk közelebb olvasóinkhoz, hiszen szintén válaszolt portálunk kérdéseire az ugyancsak triálos klasszis, Nina Reichenbach, illetve a világbajnok Thomas Pechhacker.

Finn snowboardvilágbajnok a Csupasporton

Az idén nyolc éve, hogy a finn snowboardos, Roope Tonteri big air és slopestyle versenyszámban is nyert a 2013-as világbajnokságon. Ugyan a versenyzéssel felhagyott, honlapunknak beszélt arról, milyen projektek kötik le mostanság. No meg elmondta, miért lett snowboardos.

„Mert snowboardozni sokkal királyabb, nincsenek hétről hétre kemény edzések, és nem liheg egy edző a nyakadon, hogy megmondja, hogyan is kéne ezt vagy azt csinálni.”

Amíg versenyzett, nyáron gördeszkázással edzett, manapság pedig mindenféle erdei munkát végez, például fát vág, illetve fotós és videós felkéréseknek tesz eleget.

Enrico Maggiola kálváriája és újjászületése

Még 2019 szeptemberében sokkolta a futóvilágot, hogy az ismert és kedvelt olasz versenyzőt, Enrico Maggiolát elütötte egy autó a zebrán. Kómába esett, és bár az orvosok szkeptikusak voltak, magához tért, és amint tehette, ismét futni kezdett.

Honlapunknak kétszer is nyilatkozott, áprilisban például a rehabilitáció részleteiről, a saját maga által ridegnek nevezett életstílusáról meg a távlati terveiről. Szeptemberben beszámolt a köztes időszakról, és jelezte, nevez az Ultrabalatonra. „Amúgy sokkal jobb állapotban vagyok, mint, mondjuk, hat hónapja, de még hosszú út vezet addig, hogy visszaszerezzem a baleset előtti formámat.”

Gilles Pallaruelo ezúttal nem indult

„Kétezerhúszban a koronavírus diadalmaskodott” – kezdte erős mondattal a vele készült cikket Gilles Pallaruelo, az Ultrabalaton rekordere, aki 2020-ban távol maradt a versenytől. Pedig a francia ultrafutó az összes kiírást egyéniben teljesítette, ám ezúttal túlságosan költséges és időigényes lett volna az utazás, ezért inkább elállt tőle.

Pallaruelo egy hónappal az Ub előtt, a Korinthoszon még indulhatott, ám aztán egyik hónapról a másikra változtak a járványszabályok, ráadásul májusban már ki kellett vennie a szabadságát, így nem lett volna annyi ideje a versenyre, ami a szigorúbb regulák miatt szükséges lett volna. De nemcsak az Ultrabalatontól állt el, mint mondta, 3000 eurója áll repülőjegyes voucherekben.

Gilles Pallaruelo elnyűhetetlen

Sorozatunk első, a magyarok sikereiről szóló részét itt olvashatják. A másodikban a külföldi eredményekkel foglalkoztunk. A harmadik részben néhány egyedi, őrült kísérletről írtunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Azt hitte, nem bírja végig, de számára is hihetetlen módon folytatni tudta
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
A triatlon a szabadidősportban is hódít
A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
Otthon, Erdélyben még kesztyűben futott, Horvátországban 27 fok várt rá

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.