Üdv a 496-os kihívás klubjában!

Tavasszal olvasóink előtt zajlott a 496-os kísérlet címet viselő, 31 napon át zajló futókihívás, amelynek érme és hitelesítése most jutott el a távot teljesítő kollégánkhoz.

Az érem gyönyörű – ébenfekete, tekintélyes a súlya, és a motívumai is örökké emlékeztetnek arra, hogyan lehet valóság egy őrültnek tűnő ötletből.

A feladat amúgy a következő (volt): egy kilométertől indulva, majd mindennap ezer méterrel emelve a távot egészen a harmincegy kilométeres futásig, harmincegy nap leforgása alatt kellett teljesíteni 496 kilométert. A kihívás ötlete a Wales-ben élő brit kalandor, Sean Conway fejéből pattant ki – amúgy a „mester” nem veti meg az embert próbáló távok leküzdését, hisz például átúszta Angliát, de az „őrültségeiről” bővebben a honlapján lehet olvasni és videókat is nézni –, s a 496-os futás azért is klassz, mert a teljesítőket klubba tömöríti, mi több, a nagy futásért cserébe befutóérem is dukál (a rend kedvéért tegyük hozzá, hogy a rögzítési, rendelési és a postázási procedúrát a kihíváshoz hasonlóan mindenkinek magának kell végig csinálnia).
A Csupasport olvasói március 21. és április 20. között egy hónapon át napról napra, jóformán méterről méterre követhették Vincze András futóútját a 496 kilométer teljesítése közben, s kollégánk neve immár ott szerepel a nemzetközi rangsorban, egyelőre a 2022-es év egyetlen teljesítőjeként, de hátha felébred a magyar virtus másokban is, s bővül a lista több honi futóval.

Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy magyar sportember korábban ugyanezt a 496-os kihívást már végigvitte, ráadásul Bognár Zoltán teljesítése jelentette a fő motivációt a csupasportos kísérlethez is, úgyhogy tényszerűen az aktuális helyzet az, hogy két magyar szereplője biztosan van már a remek challenge-nek.

A csupasportos blogsorozat úgy fejeződött be, hogy „Itt a vége, célba értem!” – immár másokat vár a 496 kilométer hosszú út.

A gyönyörű, különleges érem inkább a bónusza az örök élménynek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.