Úgy készült a szintemelkedésre, hogy a munkahelyén nem használta a liftet

Vida Gábor sikeresen teljesítette az április 22-én megrendezett Madeira Island Ultra-Trail (MIUT) 60 kilométeres, 3100 méter szintemelkedéssel járó távját. A magashegyi terepultraverseny élményeiről, tapasztalatairól a Csupasportnak is beszámolt.

2019 őszén vettem részt az első terepfutóversenyemen, az Ultrabalaton Trailen csapatban. Korábban aszfalton futottam, félmaratont, maratont, valamint céges csapattal indultam az UB-n és az UTT-n. A 2020–2021-et keresztülhúzta a Covid, ám egyszer csak szembejött velem egy hirdetés a MIUT-ról, ami nagyon megtetszett. Azt is elhalasztották 2020-ban, majd egy év múlva már megtartották, de nem áprilisban, amikor szokták, hanem ősszel. Ezt már figyelemmel kísértem, néztem, hogy milyen jó, milyen szép, és a következőre én is beneveztem.

2022-ben vett részt először ezen a versenyen?
Eredetileg úgy volt, hogy 2020-ra volt nevezésem az UTH huszonkilenc kilométeres távjára, a Visegrád Trailre, az lett volna a nagy terepfutóversenyem, de két éven keresztül elhalasztották, végül 2022-ben lett csak megtartva. De addigra már nem az lett a fő versenyem, mert előtte egy hónappal lefutottam a MIUT-on a negyvenkét kilométert. Nagyon tetszett a hely, rengeteget kirándultunk, de mivel nem mindent láttunk, gondoltam, vissza kell menni egy hosszabb távra.

Most már hosszabb távon, hatvan kilométeren indult. Mennyire volt nehéz, hogyan érezte magát?
Nagyon sok szint van benne és nagyon sok lépcső, röviden ennyit kell róla tudni. A két hosszabb táv, a nyolcvanötös és a száztizenötös a tengerszintről, Sao Vincentéből, illetve Porto Monizból indul. A rövidebb távok magasabbról rajtolnak, a negyvenkettes a hatszáz méteren fekvő Montéből, a hatvanas az északi parti kisvárosból, Boaventurából, amely kétszázötven méteren van. A három ultratáv mind felmegy a sziget egyik legmagasabb pontjára, az ezernyolcszázas Pico Ruivóra, de csak ezerhétszázhatvan méterig, a nyeregig, ahol egy menedékház és a frissítőpont található.

Milyen volt a pálya, a környezet?
A pálya igencsak változatos, a magasságkülönbségek miatt nagyon sokféle növényzeten keresztülvisz. Vannak egészen kopár részek, van, ahol embernagyságú bokrokba vágták az utat, de futottunk gyönyörű babérlombú erdőkben, fenyvesekben és a déli oldalon halott fák között is. A panorámás részek csodálatosak, de rengeteg a lépcső, a vége felé van olyan is, amit mintha apró macskakőből raktak volna ki. Emellett sokat futottunk levadák, öntözőcsatornák mellett is.

Az utolsó szakasz Porto da Cruzból Machicóba már a tizenhatos pályája, ott a meredek hegyoldalban van egy olyan út, amit néhol drótkorlát is véd, onnan nagyon szép a kilátás. Itt három-négyszáz méter magasan haladunk a tenger felett, majd amikor átmegyünk a nyergen, onnan már csak le kell szaladni.

Nagy élmény lehetett, már az elhangzottak alapján is. Úgy sikerült, ahogyan tervezte?
Igen, jól éreztem magam, 9:35:13 alatt sikerült teljesítenem, elég jól fel voltam készülve. Onnantól, hogy elértem a harmadik frissítőpontot, ami közös volt a negyvenkettessel, már ismertem a terepet, tudtam, mire számíthatok, mennyire lesz nehéz, csak ugye fáradtabban értem oda, mint tavaly.

Ez volt az első hatvanas ultratávja, mi volt előtte a leghosszabb, amit futott?
Ötven kilométer volt, a Szőlőskörön indultam tavaly, abban is van szint a Balaton-felvidéken, de azért ez sokkal keményebb volt annál.

Holt edzett, hol tudott készülni a versenyre itthon?
Sokat edzettem a Hármashatár-hegy környékén, sokat mentem fel-le a János-hegyen, a Balboa-körön, illetve tavaly november óta nem használtam a liftet a munkahelyemen, a hatodik emeletre naponta többször fel-le lépcsőztem. Buda egyik legmeredekebb utcáján is rengetegszer futottam, így készültem a szintekre. Próbáltam összehozni, hogy meglegyen a versenytáv is minden héten.

Milyen tervei, céljai vannak? Esetleg egy hosszabb táv a MIUT-on?
Jó lenne egyszer a Kört is teljesíteni, meg az UTH lépcsőfokait végigjárni, a tavalyi huszonkilenc után idén az ötvennégyet fogom futni, és még két fokozata van. A MIUT-ból is van még két hosszabb táv, úgyhogy jövőre tervezem a nyolcvanötöst. Az UB-t mindig is csapatban futottam, nem tudom, fogom-e valaha egyéniben, párosban inkább el tudom képzelni magamat. Illetve idén még a Korinthosz 80 lesz a nagy versenyem, ennyit sem mentem még, fokozatosan növelgetem a távot. Tavaly sok versenyt futottam, idén kevesebbet, de nagyobb távokat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.