Vérrel és futással segítenek

Az idén is megrendezik az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által szervezett, véradással egybekötött jótékonysági futást, amelyen a terv szerint szeptember 6. és 11. között hat napon át 600 kilométert futnak le a résztvevők.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is megrendezik az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által szervezett, véradással egybekötött jótékonysági futást. A koronavírus-járvány miatt tavaszról őszre tették át a futás időpontját, amely így szeptember 6-án rajtol, és a terv szerint 11-ig tart. Ám egyelőre képlékeny a helyzet.

„Folyamatosan figyeljük a járványhelyzetet; Szerbia egyelőre még sárga zóna, így kérdéses, hogy a határon túl is folytathatjuk-e a futást – mondta a Csupasportnak Gui Angéla, az eseményt szervező karitatív futónagykövet. – Az is elképzelhető, hogy két részletben rendezzük meg a futást, de a cél természetesen az, hogy tartsuk magunkat az eredeti tervhez. Mivel 2020 a nemzeti összetartozás éve, jelképesen az ország középpontjából, Szarvasról rajtolunk, a befutó pedig a vajdasági Muzslyán található Emmausz fiúkollégiumba lesz, ahol a bentlakás 2002 óta nyújt hiánypótló és egyedüli lehetőséget a Nagybecskereken tanuló magyar gyermekek számára. A véradás mellett nekik gyűjtünk adományt, illetve sporteszközöket. Már több felajánlás is érkezett, a Nemzetközi Teqballszövetség például felajánlott egy asztalt, amiért köszönettel tartozunk, de több kerékpárt és egyéb sporteszközöket is kaptunk már.

Összesen húsz ponton lehet majd csatlakozni a futáshoz, de fontos, hogy nem versenyről van szó. A cél, hogy adományokat gyűjtsünk, és felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára, amire a járványveszély után még nagyobb szükség van.”

Aki a futás alatt vért ad, amellett, hogy futó donorrá válik, részt vesz egy sorsoláson is, amelyen wellnesshétvégét nyerhet, valamint egy VIP-belépőt a Ferencváros egyik hazai mérkőzésére. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is több ultrafutó csatlakozott a nemes kezdeményezéshez, Sperka Tamás, Szimandl Anita és Nárai Balázs váltóban futja le a 600 kilométeres távot.

A jótékonysági futásról további részletek az egyverbol.hu oldalon olvashatók.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Íme, 4 gyakorlat: a nőknek is fontos tesztrészük a válluk, figyeljünk oda rá
Milyen cipőnek kell minden sportoló felszerelésében benne lennie?
Hat férfiasan praktikus tipp a tökéletes melegítő megtalálásához
Megújul a diáksport – interjú Balogh Gáborral, a diáksportszövetség elnökével
A nagy tejdilemma: állati vagy növényi eredetű tejet igyunk?

Videók

Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól
Te meddig tudsz dekázni? Ő a Mount Everestig!

Hegymászás

Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket
Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített
Három nap és két éjszaka a halálfalban: kőzápor után magyar siker az Eigeren

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.