Veszprémben lesz a 2027-es tájékozódásifutó-világbajnokság

Magyarországra jöhetnek a világ legjobb tájékozódási futói – döntött a Nemzetközi Tájékozódásifutó-szövetség (IOF) Svájcban, ahol kijelölték a 2027-es felnőtt-vb helyszínét.

A tájékozódásifutó-sport legnagyobb világversenyének központja 2027-ben Veszprém lesz. A magyar pályázat sikerének értékét növeli, hogy a tájfutás őshazája, Svédország is pályázott, a grémium azonban hazánk mellett tette le a voksát. Az indoklás szerint mind a magyar, mind a svéd ajánlat meghaladta a korábban megtapasztalt színvonalat. A döntésnél így azt vették figyelembe, hogy 2025-ben Finnország lesz a rendező, az IOF pedig azt szeretné, ha a versenyzők az évek során minél változatosabb tereptípusokon futnának, így stratégiai szempontból döntöttek Magyarország mellett.

Kovács Balázs, a Magyar Tájékozódásifutó-szövetség elnöke elmondta: ez a döntés jól mutatja, hogy az eddig hazánknak ítélt nemzetközi versenyek sikeresek voltak.

„Ha csak a közelmúltat nézzük, 2021-ben a masters világbajnokságnak Velence, 2022-ben az ifjúsági Európa-bajnokságnak Salgótarján adott otthont, és 2024-ben a Vértesben lesz a felnőtt Európa-bajnokság. Fontos az egész tájfutóközösségnek, hogy folyamatosan legyenek ilyen színvonalú versenyek, a válogatottainknak is nagy motivációt jelent, hogy hazai környezetben mérhetik össze magukat a világ legjobbjaival.

Nagyon megtisztelő, hogy az IOF bizalmat szavazott nekünk, igaz, a tényleges rendezéshez még több feltételnek teljesülnie kell – az elengedhetetlenül szükséges állami támogatásért csak most adhatjuk be a pályázatunkat.”

Az esemény házigazdája Veszprém lesz, a rendezésbe várhatóan a magyar tájfutó-társadalom egésze bekapcsolódik, a legnagyobb feladat a Veszprémi Honvéd Sportegyesületre vár. Kiemelkedő tehetségű versenyzőjük, Máramarosi Rita 18 évesen egy hónapja nyert előbb három érmet az ifjúsági Európa-bajnokságon, majd két hétre rá három aranyérmet a junior-világbajnokságon. A klubvezetőségből Varsányi Attila volt ott Svájcban, így elsőként fogadhatta a gratulációkat.

„Hatalmas elismerés ez a döntés hazánknak, a magyar és ezen belül a veszprémi tájfutósportnak. Biztos vagyok benne, hogy a sportszakmai jelentőségén túl a turizmusra is nagy hatással lesz az esemény 2027-ben, hiszen több ezren érkeznek egy hétre a városba.

Sportolóinknak pedig hatalmas motiváció, miután nagyon erős most a 14–21 éves korosztály Veszprémben, jó esély mutatkozik arra is, hogy lesz olyan tájfutónk, aki elindulhat az általunk rendezett világbajnokságon.”

A 2027-es veszprémi vb-n erdei számok lesznek, a közép- és hosszútávú verseny mellett női és férfiváltóban is világbajnoki címet lehet szerezni. A kapcsolódó kísérőrendezvényen több ezer amatőr futó indulása várható. Magyarország harmadszor lehet házigazdája a legrangosabb tájfutóeseménynek, 1983-ban Zalaegerszeg, 2009-ben Miskolc volt a helyszín.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.