Magvakkal a fokozott teljesítményért

Magaslati sportolásnál kiemelten fontos, hogy minél egyszerűbben biztosítsuk szervezetünknek a szükséges tápanyagot. Ignits Dóra dietetikus állítja, a magvak és az aszalványok kiválóan támogatják az edzésmunkát.

A sportolás hatására számos változás következik be testünkben, amihez alkalmazkodnunk kell. A megfelelő táplálkozás évek óta ismert legális teljesítményfokozó a tudatos sportolók körében. Ha a fizikai aktivitást extrém körülmények között végezzük – például magaslaton, 2400 méterrel a tengerszint felett –, az fokozott fizikai és mentális stresszt jelent szervezetünknek, hiszen a hideggel és a hypoxiás körülményekkel is meg kell küzdenünk.

A legfontosabb változások az immunrendszerünket és a védekező mechanizmusainkat érintik. Szerencsére ezeket megfelelő táplálkozással segíteni tudjuk, mind a felkészülés, mind a hegymászás során. Immunrendszerünk megfelelő működése nagyban összefügg a bélrendszerünkben élő baktériumokkal. A jótékony baktériumok szaporodását többek között megfelelő rostbevitellel tudjuk támogatni, hiszen ők ebből állítják elő a saját tápanyagaikat. A legjobb rostforrásaink a zöldségek, gyümölcsök és a teljes kiőrlésű gabonafélék. Néhányat közülük górcső alá veszünk, azokat, amelyek könnyen szállíthatók, és megfelelően támogatják a hegymászók teljesítményét.

Magaslaton nagyobb energiafelhasználással, az étvágy csökkenésével, hányingerrel és megváltozott metabolikus körülményekkel kell számolnunk.

Az olajos magvak (sós és natúr) kitűnő társaink lehetnek abban, hogy elegendő kalóriát biztosítsunk szervezetünknek, és ne terheljük le emésztőrendszerünket – hiszen 100 grammjuk 600-700 kalóriát is tartalmazhat, így megfelelő étvágy hiányában, pár szem elfogyasztásával hozzájárulunk a megnövekedett igényhez.

Rosttartalmuk kedvező, ezzel immunrendszerünk is támogatást nyerhet, amire hypoxiás körülmények között fokozott figyelmet kell fordítanunk.

Extrém körülmények között szintén megnövekszik szervezetünk A-, E- (olajos magvak), C-vitamin-, valamint cink- (kesudió, mandula), vas- (tökmag, lenmag, pisztácia), szelén- (brazil dió) és mangánszükséglete (tökmag, napraforgómag, fenyőmag, hüvelyesek). Fokozott szabadgyökképződés jelenik meg, ami a szervezet egyensúlyának felborulásához vezethet. A magas antioxidánstartalmú aszalványok segíthetnek az egyensúly fenntartásában. A szénhidrátok bevitelének növelése szintén előnyös lehet magaslaton, ez immunrendszerünk gyengülését is gátolja, valamint a megváltozott metabolikus állapotokhoz segít alkalmazkodni. Ezen körülmények között fokozott szénhidrát-felhasználással kell számolnunk energianyerés céljából. Glikogénraktáraink végesek, állandó utántöltésük szükséges, főleg hosszabb távokon. Az aszalt gyümölcsök kiváló természetes szénhidrátforrásoknak számítanak (100 grammjuk 60-70g szénhidrát bevitelt jelent).

Legyünk tudatosak, legyen nálunk mindig megfelelő táplálék. Készítsük fel szervezetünket minden téren a nagyobb megterhelések előtt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.