Magyar expedíció télen az Ama Dablamra

A szolnoki Szlankó Zoltán amerikai mászótársával a 6812 méter magas hegy megmászásával próbálkozik, közben muszáj megbirkózniuk a mínusz 40 Celsius-fokos hideggel és a viharos széllökésekkel.

A Szlankó Zoltánt is szállító repülőgép január 13-án este indul a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Isztambul érintésével Katmanduba, Nepál fővárosába, ahol a szolnoki hegymászó találkozik barátjával, az amerikai Alex Goldfarbbal, hogy a tervek szerint együtt másszák meg a 6812 méter magas Ama Dablam csúcsát. A téli magyar magashegyi expedíció meglehetősen ritka, de a Magyar Hegymászóoktatók Egyesületének (MAHOE) alpesi oktatója, a Magyar Expedíciós Társaság Egyesület (METE) egyik alapítója megpróbálja.

 

„Az Ama Dablam Nepál egyik legszebb hegye, ez volt a hívószó, amikor Alex Goldfarb felvette velem a kapcsolatot – kezdte a Csupasportnak nyilatkozva Szlankó Zoltán. – Kétezertizenháromban már jártam a térségben, de egy hóvihar és egy lavina miatt meghiúsult a mászás. Ősszel és tavasszal sem könnyű a terep, de télen… Tanulmányozva az időjárás-jelentéseket, a mínusz húsz-mínusz harminc Celsius-fokos nappali hőmérséklet kedvezőnek tekinthető, de éjszakánként mínusz negyven Celsius-fok alá süllyed a levegő, amihez száz-százötven kilométeres széllökések is társulnak. Szerencsésre nagy pontosságú időjárás-előrejelzéseket kapunk a hegy magasabb régióira.”

 

A két sportember a Mount Everest közvetlen közelében elhelyezkedő Lobutche East (6119 méter) nevű hegyen akklimatizálódhat, majd – az időjárási és hóviszonyok függvényében – hat-nyolc nappal később indul az Ama Dablam alaptáborába. Ahol a hírek szerint Alex Txikonnal és társaival is találkozhatnak, mert a baszk hegymászó az Ama Dablamot tekinti akklimatizációs túrának, mielőtt útnak indulna a Mount Everestre.

Szlankó Zoltán mászását figyelemmel követjük itt, a Csupasporton.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.