Magyar hegymászók: vissza a Himalájába!

Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentette be hivatalosan is a Kalifa Alpin Csapat, milyen terveik vannak a 2019-es évre: két nyolcezres megmászása és egy hétezres megsíelése.

Hónapok óta tart a Kalifa Alpin Csapat kemény felkészülése, de a konkrét célok bejelentésével még vártak. Egészen kedd estig, amikor a Lurdy Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették, milyen célokat tűzött ki maga elé a csapat három tagja, Varga Csaba, Lengyel Ferenc és Héjja Bálint.

VARGA CSABA – GASHERBRUM I

A nagyváradi Varga Csaba már három nyolcezresre is feljutott az elmúlt években, 2013-ban a 8035 méter magas Gasherbrum II, 2014-ben a 8051 méter magas Broad Peak, 2017-ben pedig a 8163 méter magas Manaszlu csúcsán állt.

Tavaly a 8586 méteres Kancsendzöngát próbálta megmászni, mintegy nyolcezer méterig jutott, de az extrém hideg miatt aznap senki sem ért fel a legmagasabb pontra. Ottjártának azonban nyoma maradt, ugyanis az alaptáborban emléktáblát helyezett el a 2013-ban itt elhunyt Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére.

2019-ben újabb nyolcezrest céloz meg, a 8080 méteres Gasherbrum I-et, más néven Hidden Peaket, a föld tizenegyedik legmagasabb hegyét.

LENGYEL FERENC – SISAPANGMA

Lengyel Ferenc nyolc évig élt Franciaországban, szolgált az idegenlégióban, majd a hegymászás felé fordult, és 2017-re megmászta az Alpok valamennyi négyezer méternél magasabb hegyét – ez egyébként 82 csúcsot jelent.

Tavaly hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy megmászta a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcsot (a volt Lenin-csúcsot) Kirgizisztánban, majd betegen megpróbálkozott a 7010 méteres Han Tengrivel is, amelyen 6700 méterig jutott.

Idén pedig lehetőséget kapott, hogy megpróbálkozzon élete első nyolcezresével, a 8027 méteres Sisapangmával, melynek főcsúcsán még nem állt magyar, legalábbis nem biztos, hogy az 1987-es hazai expedíció nem csak a 8008 méteres központi csúcsig jutott – erről tavaly lángolt fel a vita, megnyugtató magyarázat nélkül.

HÉJJA BÁLINT – A LENIN-CSÚCS MEGSÍELÉSE

Héjja Bálint 2013 óta a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének elnöke, számos sikeres magashegyi túrában vett részt a Kaukázusban és az Alpokban, ahol több szóló- és első megmászás fűződik a nevéhez.

2019-ben a Pamír-hegységet célozza meg, de nemcsak fel szeretne jutni első hétezresére, a 7134 méteres Lenin-csúcsra, hanem szeretne le is síelni onnan. A magyar síalpinizmus még nem éppen elterjedt, a rekordot Wetzl Péter tartja, aki 2004-ben lesíelt a 7546 méteres Muztagh Atáról.

A hegyre egyébként vele tart a terepet jól ismerő Lengyel Ferenc is. Érdekesség, hogy a Lenin-csúcsnak van egy „majdnem” megsíelése is, de Erőss Zsolt 1993-ban a csúcs alól, mintegy 7000 méter magasról indult, így Héjja Bálint lehet az első magyar, akinek ez sikerülhet.

Fotók: Kalifa

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A shintyben mindent szabad, de a labdát rúgni tilos!
Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.