Neszmélyi Emil már elindult az Everesthez

A civilként ügyvédként dolgozó, asztmás, magát hobbimászónak tartó sportember öt évvel korábban az északi oldalról már felért a 8848 méter magas csúcsra, ezúttal a déli oldalról próbálkozik.

A tavalyi lezárások után elkezdődött az idei expedíciós hegymászószezon, így a Mount Everest alaptáborában hamarosan ismét megjelennek a különböző nemzetiségű mászók. A tavasszal két honfitársunk is arra készül, hogy felérjen a 8848 méter magas csúcsra. A nagyváradi Varga Csaba április 7-én indul Budapestről, míg a civilben ügyvédként dolgozó Neszmélyi Emil a napokban már útnak is indult. Mivel Kína továbbra sem engedélyezi a mászást a hegyen, a magyarok is a déli, nepáli oldalról próbálkoznak.

„Akik ismernek, tudják, sohasem pusztán önmagamért mászom, elsősorban közösségi cél motivál – nyilatkozta indulása előtt közösségi oldalán mondta dr. Neszmélyi Emil, a Magyar Olimpiai Bizottság etikai és jogi bizottságának tagja. – Célom, hogy hazánknak legyen olyan mászója, aki csúcsra ért az Everest északi és déli oldaláról is.”

 

Fotó: Neszmélyi Emil/Facebook

 

Neszmélyi Emil ugyanis 2016. május 20-án már járt a Csomolungma csúcsán, akkor az északi oldalról, első magyarként teljesítette sikeresen az expedíciót. Ráadásul nyolcezer méter felett öt (!) asztmás rohamot is kapott, mivel krónikus légúti betegséggel küzd. Márpedig a halálzónában célszerű a legrövidebb időt eltölteni, lehetőség szerint kizárólag a mászásra, majd az ereszkedésre koncentrálva.

„Az asztma miatt a légútjaim beszűkülnek, ebben biztos vagyok, ez elkerülhetetlen. Ezért aztán hétezer-ötszáz és nyolcezer méter közötti magasságtól oxigénpalackot kell használnom a túlélés érdekében.”

Az ügyvéd-alpinista 2019-ben teljesítette a Seven Summits-sorozatot, amelynek lényege, hogy fel kell jutni mindegyik kontinens legmagasabb csúcsára. A magát továbbra is hobbimászónak tartó Neszmélyi a 2016-os Everest-expedíció előtti évben járt a Kilimandzsárón (Afrika), s csak e két hegy sikeres megmászását követően döntötte el, hogy megpróbálkozik a sorozattal. Összességében négy és fél év alatt teljesítette is, vagyis járt az Elbrusz (Európa), az Aconcagua (Dél-Amerika), a Puncak Yaya (Ausztrália és Óceánia), a Mount Vinson (Antarktisz) és a Denali (Észak-Amerika) csúcsán.

 

Az Antarktisz legmagasabb pontján, a Mount Vinson csúcsán

 

A mostani expedíció is tartogat különlegességet, mivel Neszmélyi Emil Nepálban olyan csapathoz csatlakozik, amelynek elsődleges célja, hogy a mászás során keletkezett hulladékát nem hagyja a hegyen, sőt ha lehetősége adódik, a korábbi években ott hagyott szemétmennyiségből is megpróbál lehozni valamennyit.

A csúcstámadás egyébként a május közepe és június első hete közötti időszakban várható, s amelyről lehetőségeinkhez mérten próbálunk beszámolni.

 

NESZMÉLYI EMIL SEVEN SUMMITS-SOROZATA

2015. január 25. – Kilimandzsáró (Afrika, 5895 méter)
2016. május 20. – Mount Everest (Ázsia, 8850 méter)
2017. szeptember 14. – Elbrusz (Európa, 5642 méter)
2017. december 10. – Aconcagua (Dél-Amerika, 6961 méter)
2018. október 21. – Puncak Jaya (Ausztrália és Óceánia, 4884 méter)
2019. január 16. – Mount Vinson (Antarktisz, 4892 méter)
2019. június 14. – Denali (Észak-Amerika, 6194 méter)

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.