Siklóernyő-balesetben szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája

A repülést örökre befejezte, de a hegymászást nem adja fel, tavasszal már a Tátrába készül, pedig a teljes felépülése egy évig is eltarthat.

Elkezdte a rehabilitációt Lengyel Ferenc, s már átlagosan hat-hét kilométert is képes sétálni (!), sőt egyszer húsz kilométert is megtett. Mindez meglehetősen furcsa egy hegymászótól, aki két évvel korábban még a 8163 méter magas Manaszlu megmászásával próbálkozott, illetve 2021 februárjában jégmászással és túrasízéssel próbálta fenntartani kondícióját Ausztriában. Mindeközben a siklóernyőzéssel is megismerkedett, de utóbbit visszavonhatatlanul befejezte.

„Szeptember ötödikén éppen leszálláshoz készülődtem a siklóernyőmmel, amikor a paplanom hirtelen összecsukódott, és tíz-tizenöt métert zuhanva értem földet – elevenítette fel a Hármashatár-hegyi repülőtéren történt balesetet Lengyel Ferenc. – Fogalmam sincs mitől történt, vélhetően egy felszálló meleg légáramlat miatt, de olyan hirtelen történt minden, hogy később sem próbáltam kideríteni, mi okozhatta a bajt.”

Bár füves területen ért földet, nem bírt lábra állni, s a mentők a János-kórházba szállították, ahol másnap meg is operálták.

„Három csigolyám szilánkosra tört, de annyiban szerencsém volt, hogy a szilánkok nem sértették meg a gerincvelőt. A műtét alatt hat csavarral rögzítették a sérült részt, két nap múlva pedig már járókerettel közlekednem kellett. Összességében hat napot feküdtem kórházban, azóta otthon gyógyulok.”

Márpedig a teljes felépülés – az orvosok szerint – egy évig is eltarthat, egyelőre a futás és a kerékpározás is tilos, kizárólag a sok gyaloglás, sétálás.

 

Október közepén már a Guckler Károly-kilátóhoz is felment. Fotó: Lengyel Ferenc/Facebook

 

„Túrabotra támaszkodom, de érzem, hogy gyógyulok. A siklóernyőzést elfelejtem, soha többet nem repülök, de a hegymászást már tervezem. Tavasszal szeretnék eljutni a Tátrába, illetve barátomhoz, Varga Csabához is elutaznék Erdélybe. Fát is vágtam már, de öt kilónál nehezebb súlyt egyelőre nem emelhetek. Az autóvezetéssel is megpróbálkoztam már, de a kátyúkat, gödröket megérzem a gerincemben.”

Lengyel Ferenc felesége gyógytornász, szóval szakértő segítséget kap a mielőbbi felépüléshez.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.