Varga Csaba a Hidden Peakre tart

A nagyváradi hegymászó – a Kalifa Alpin Csapat tagjaként – a 8080 méter magas Gasherbrum I-re szeretne feljutni, pótlólagos oxigén használata, illetve magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Hajrájához érkezett Varga Csaba felkészülése újabb expedíciója előtt. A nagyváradi hegymászó is tagja az év elején megalakuló Kalifa Alpin Csapatnak, s június 22-én, szombaton útnak is indul, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – pótlólagos oxigén használata, illetve magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmássza a 8080 méter magas Gasherbrum I-et, más néven a Hidden Peaket.

A Hidden Peak csúcsa napfelkeltekor. Fotó: Kalifa

Varga Csaba az elmúlt hat esztendőben rendre nyolcezer méter feletti csúcsot nézett ki magának, s 2013-ban a Gasherbrum II-re (8035 méter), majd 2014-ben a Broad Peakre (8051 méter), valamint 2017-ben a Manaszlura (8163 méter) sikeresen fel is jutott.

Mivel eddig hatszor próbálkozott nyolcezer méternél magasabb hegyen, teljesítménye 50 százalékos, ami ebben a sportban kimagasló eredmény.

Tavaly a 8586 méter magas Kancsendzöngán próbálkozott, de az extrém hideg visszafordulásra kényszerítette. Akkor meglehetősen csalódottan vette tudomásul, hogy legalább egy évet várnia kell egy újabb expedícióra – most elérkezett az idő.

„Próbáltam minél nehezebben mászható hegyet keresni – kezdte Varga Csaba. – Ez persze nem feltétlen a magasságtól függ, számít a hegy topográfiája is. Pakisztánban nyáron ideálisak a feltételek, de szeretném a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteni a célt, vagyis ha minden jól alakul, az alaptáborból két-három héten belül szeretnék felérni a csúcsra. A hó mennyisége, illetve a gleccser minősége is befolyásolja a haladást, de erről csak a helyszínen lehet tájékozódni.”

A nagyváradi sportembert is szállító repülőgép szombaton 13.55 órakor indul Isztambulba, onnan továbbutazik Pakisztán fővárosába, Iszlámábádba, s a tervek szerint június 29–30. körül érhet az alaptáborba. Az utóbbi években a kereskedelmi expedíciókkal egyre nagyobb a forgalom a nyolcezreseken, s a tömeg bizony olykor életveszélyes helyzetekbe sodorja a mászókat.

Leginkább a Mount Everestről érkező képek elrettentőek: 7500 méter felett, az úgynevezett halálzónában is órákon keresztül várakoznak a pénzüket befizető hobbimászók, hogy feljussanak a csúcsra, csakhogy az útvonal telített.

A gleccser állapotától is függ az expedíció sikeressége. Fotó: Kalifa

„Az Everest valóban zsúfolt, de Pakisztánban azért még kontrollálható a helyzet. Azért nem leszek teljesen egyedül, úgy tudom, tizenöt-húsz másik hegymászó is a térségben tartózkodik, de a K2 vagy a Broad Peak itt is a forgalmasabb hegyek közé tartozik.”

Annyi már biztos, hogy a Gasherbrum I–II közös mászó útvonalán a kanadai Don Bowie-val és az olasz Marco Confortolával is találkozhat, tavaly együtt másztak hármasban a Kancsendzöngán. A két külföldi mászó a Gasherbrum II-re készül, vagyis az egyes táborig Varga Csaba útitársai lehetnek.

CSÚCSHÓDÍTÁSOK

Varga Csaba nyolcezres expedíciói, kizárólag pótlólagos oxigén használata nélkül.

2013 – Gasherbrum II, Karakorum, 8035 méter, sikeres

2014 – Broad Peak, Himalája, 8051 méter, sikeres

2015 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen, 7400 méterig jutott

2016 – Nanga Parbat, Himalája, 8125 méter, sikertelen, 6000 méterig jutott

2017 – Manaszlu, Himalája, 8163 méter, sikeres

2018 – Kancsendzönga, Himalája, 8586 méter, sikertelen, 8100 méterig jutott

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.