Varga Csaba megkezdte a csúcstámadást a Nanga Parbaton

Kegyetlenül hideg éjszaka után indult az utolsó szakaszra a hegymászó.

Hetek óta Pakisztánban tartózkodik Varga Csaba. Elvégezte az akklimatizációs köröket, és úgy tervezte, a hét második felében már megkezdheti a csúcstámadást is, és el is indult a világ kilencedik legmagasabb hegye, a 8125 méteres Nanga Parbat meghódítására, pótlólagos oxigén és teherhordók segítsége nélkül.

A Hazajáró Facebook-oldal tájékoztatása szerint június 29-én hajnalban indult az alaptáborból, kora délutánra érte el a 2-es tábort, majd 26 órával később a 3-asat. Borzalmas hideg volt, de ezt leszámítva nyugodtan telt az éjszakája, és szombaton elindult a csúcs felé.

Elképzelhető, hogy a következő órákban, sőt, akár egy-két napig sem érkeznek majd róla hírek.

A Nanga Parbat magányos nyolcezres a Karakorum-Himalájában, jól láthatóan tornyosul a környék fölé, emiatt kapta a „meztelen hegy” elnevezést. A helyiek a „hegyek királyának” nevezik, azonban a halálos áldozatok nagy száma miatt kiérdemelte a „gyilkos hegy” elnevezést is.

Először 1953-ban mászta meg Hermann Bruhl. Román expedícióval érkezett a csúcsra a magyar nemzetiségű Török Zsolt 2013-ban. Magyar állampolgárként egyedül Erőss Zsolt járt eddig ott, akinek kalandos szólómászásáról, bujkálva a hatóságok elől a Nanga Parbaton mi is írtunk háttéranyagot.

Nyitó kép: Hazajáró/Varga Csaba

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása – mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.