Aki csal, egymilliót is kockára tehet!

Vannak sporthorgászok és vannak orvhalászok. Az orvhalászat meglehetősen durva módszer, így a téli nagy hidegben lássuk, milyen törvényen kívüli eszközzel szokták kifogni a halakat.

Az orvhorgászat nem játék.

Szó sincs arról, hogy a gyerekek egy damil végére hármas horgot kötnek, egyik végét bedobják a vízbe felcsalizva, a másikat pedig egy kőhöz rögzítik, és amíg elmennek játszani, a hal felakasztja magát a horogra. Az orvhorgászat manapság sokkal durvább méreteket öltött, sokan próbálkoznak hálókkal, különböző (hal)csapdákkal, azaz varsákkal és elektromos eszközökkel – azaz tiltott módszerekkel. Bizony, nagy veszélyben vannak a halak, a közelmúltban előfordult, hogy több védett hal is orvhalászok hálójában kötött ki, az egyik rabsic csónakjában például egy hatéves, 50 kilogrammos, 175 centiméteres harcsát is találtak az ellenőrök.

Íme az égbekiáltó, halellenes bűnök toplistájának első három helyezettje: villanyozás, mérgezés és dinamitozás. Ezek egyaránt több százezres, akár milliós büntetést vonnak maguk után.

A villanyozás a halak ellen bevethető legszemetebb módszerek egyike, ráadásul megvan az a mellékhatása, hogy a sűrűn megvillanyozott szakaszokról eltűnnek a halak.

És hogy milyen büntetés jár a további tiltott horgászmódszerekért?

Nos, a gereblyézés, azaz a több, akár három-négy hármashorog vízben való rángatása is több százezres, félmilliós büntetéssel járhat; halkan jegyezzük meg, ez a leggyakoribb és a legtöbb halat megsebző orvhorgászmódszer.

A hurkozás, illetve a sor- és csapóhorgozás egyaránt súlyos vétség, jelentős pénzbüntetésre kell itt is számítani.

A Büntető Törvénykönyv szerint az orvhorgászat a következő bűncselekményekkel vonható össze: lopás, orgazdaság, pénzmosás, visszaélés robbanószerrel és természetkárosítás. Ezekből is látszik, az orvhorgászat nem játék – szerencsére a halőrök, rendőrök üldözik is a tiltott módszereket használókat.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Világbajnoki címek, rekordok, kerékpáros-baleset – ilyen volt Brown Viktória éve
Még mindig nem hordanak elegen bukósisakot
Garantált a minőségi edzés az első személyzet nélküli, automata teremben
Miből áll össze az ideális sportolói reggeli?
Jól választ versenyt: Kínában még senki sem futott gyorsabb maratonit nála

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni
Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.