Úszózzunk a Dunán

Úgy tartja a mondás, aki Európa második leghosszabb folyamán képes halat fogni, egyéb víznél is megállja a helyét. A sikerhez azonban nem árt figyelembe venni s betartani néhány tanácsot.

Irány a Dunapart!

Gyönyörű folyónk mellett keressünk egy jól eldugott helyet, ahol biciklisek, turisták vagy az esetleges fürdőzők sem zavarnak bennünket. A kiválasztásnál tehát nem árt a helyismeret, mivel könnyen leülhetünk olyan helyre, amely a partról remekül néz ki ugyan, de a víz alatt számtalan akadó okozhat bosszúságot, vagy éppen túlzottan sekély a víz.

A megfelelő fogáshoz szükséges a megfelelő hely megkeresése
Forrás: AFP/Hrvoje Polan

Aki először jár a Dunán, és megfelelő felszereléssel rendelkezik, nyugodtan kezdjen az úgynevezett rakósbotos horgászattal. Az ilyen típusú horgászat alapfeltétele a stabilan felállított horgászláda.

Ideális felszerelés a folyami rakósbotozáshoz.

Az összeállítás:
13 méteres erős pontyos rakósbot, a topszett 3 tagban gumizva 2.4 mm-es csőgumival

A két szerelék:
0.18-os főzsinór, 0.16-os előke
15 grammos lapos úszó, 10 grammos bolognai úszó
Lapos úszós szereléken az ólmozás két részben elhelyezve
Bolognai szereléken az ólmozás széthúzva több részbe
12-es, 10-es erős, vastag húsú lapkás horog.

Etetőanyag:

3 kg folyóvízi sajtos etetőanyag
1 kg PV1
2 kg apró kavics és 4 kg nehéz föld
Az összekevert masszát érdemes előző este felvizezni, hogy a szemcsék magukba szívják az aromázott vizet.

A partról nem látszik, mit rejt a vízfelszín

A Duna ezer meg ezer arcával ismerkedhetünk meg, majd’ minden szakaszán másképpen kavarog. Fontos a meder feltérképezése is, amire érdemes sok időt szánni, mivel ennek ismerete nélkül el vagyunk veszve a horgászatban.

Aki azonban megfogadja a fenti tanácsokat, jó eséllyel sikerrel jár. Persze hangsúlyozzuk, a helyismeret az első, minden csak az után következik!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Várta, hogy hátba csapják a többiek, de senki sem érte utol
Volt, aki matyóhímzésben úszta át a Balatont vasárnap
Kiújult a sérülése, jöttek a démonjai, de nem hallgatott rájuk és ezüstérmes lett
Gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány
A kapitány a változó szél miatt trükkös, de parádés világbajnokságra számít

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

Halála előtt nevet adott gyermekének – az Everest egyik legnagyobb tragédiája
A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.