A BMX-banditáktól a világbajnoki címig

Sarlósi Attila a rendszerváltás után ismerkedett meg a BMX flatlanddel. Még könyvből, illetve videofilmekből tanulta meg a sportág alapjait, később pedig jelentős nemzetközi sikereket ért el.

Túlzás állítani, hogy önnek is jelentős szerepe volt a BMX flatland magyarországi megszületésében?

Igen, mert igazából ezerkilencszázkilencvenkettőben kerültem kapcsolatba a flatlanddel, a szabad stílusú BMX e kategóriája azonban nagyjából öt évvel korábban már jelen volt Magyarországon – felelte Sarlósi Attila. – A hazai flatland születése Szilágyi Márton nevéhez köthető, ő mutatott be először világszínvonalú trükköket Budapesten. Angliából tért haza, ott tanulta a sportág alapjait. Sátoraljaújhelyen, ahol felnőttem, volt egy nálam négy évvel idősebb társaság, amelyet – beleértve a bátyámat és a barátomat, Pásztor Gábort is – a BMX-banditák című film ihletett meg. Az ott látott trükköket és ugratásokat igyekeztünk elsajátítani, és időközben eljutott hozzánk Kiss L. György A repülő bicikli című BMX-kézikönyve is, amely sok-sok képet, alaptrükköt és leírást tartalmazott. Ekkor én még nem bringáztam, de később ez a mű vált a magyar BMX-esek bibliájává.

Mikor kezdett BMX-ezni?

Ezerkilencszázkilencvenháromban, tizenhárom évesen.

Óriási lendületet adott a hazai szabad stílusú BMX fejlődésének, hogy ezerkilencszázkilencvenkettőben Budapesten, pontosabban Csillebércen rendezték meg a világbajnokságot. Nagy élmény volt, hogy a magyar televízió élőben közvetítette az eseményt, amelyről készült felvétel is, méghozzá VHS-kazettára.

Ekkor találkoztam először a flatlanddel. Emlékszem, egy sátoraljaújhelyi BMX-es srác is felment megnézni édesapjával a világ legjobbjait, így Matt Hoffmannt, a BMX ikonját vagy éppen Dennis McCoyt és Chase Gouint, a flatland igazán meghatározó alakját meg a többi amerikai sztárt. Az általunk csodált nagyok nemcsak flatlandben versenyeztek egymással, hanem nagy félcsőben, mini félcsőben és bowlban is. Később a barátaimmal ronggyá néztük ezt a kazettát, már akinek volt lejátszója. Akinek nem, átment ahhoz, akinek volt. Teljesen rákattantunk a felvételre, így próbáltuk magunkba szívni a flatland nyújtotta szabadságot. Később, amikor Magyarországon is megjelentek a kereskedelmi sportcsatornák, az Eurosportról vettük fel a BMX-es műsorokat. Kis idő múlva már mindenkinek lett videomagnója, és azon nézte a felvételeket.

Hogyan fogadták az emberek, amit csináltak?

Eleinte idegenül, mert a rendszerváltás után sokan radikális sportnak tekintették a BMX-et. Tény, sajátos szubkultúrája van, amelyhez szorosan hozzátartozik az öltözködés is, így nem csoda, hogy nagyon szúrta a konzervatív emberek szemét. Nehezen fogadták el, hogy fordítva viseljük a baseballsapkát, és bő gatyában bringázunk. Sok helyről elzavartak minket, később azonban az eredmények igazoltak minket.

Hol tudtak egyáltalán gyakorolni?

Aszfalton. Előfordult, hogy egy apró járdaszakaszon, de ahogy egyre többen lettünk, áttelepültünk az iskola kosárlabda- és kézilabdapályáira.

 

 

Honnan szerzett BMX-kerékpárt?

Az első bringám egy Csepel kerékpár volt, amelyet előttem a bátyám nyúzott. A korábban említett BMX-vébé után azonban a Schwinn amerikai licence alapján a Csepel-gyár gyártani kezdett egy alapszériát, amelynek Predator néven több szériáját is árulták. Nekem a legjobbnak számító V02-es modell volt meg. Elfogadható volt az ára, rotort is szereltek a kormányára. Emlékszem, a helyi kerékpárboltban vettem át a megrendelt darabot. Korábban azért baromi nehéz volt BMX-bringát szerezni.

Pontosan mikor kezdett el versenyezni?

Ezerkilencszázkilencvennégy őszén, a budapesti Expón rendeztek egy BMX-versenyt, oda mentünk el az STK SE színeiben. Jól tükrözi az akkori állapotokat, hogy levélben értesítettek bennünket az eseményről. Borzasztóan lassú volt akkor az információáramlás, csak nagy nehézségek árán tudtuk meg, hogy éppen hol van verseny. Vonatra ültünk, és térkép alapján, valamint kérdezősködve jutottunk el a verseny színhelyére. Tizenhárom évesen itt nyertem első aranyérmemet.

Továbbiak is követték?

Igen. Ezerkilencszázkilencvenöt májusában Gödöllőn is megnyertem egy viadalt, majd a Magyar BMX- és Gördeszkaszövetség segítségével eljutottam egy nemzetközi versenyre, Párizsba, ahol a korcsoportomban szintén első lettem. Ez volt életem első külföldi útja és versenye, rendkívül mély nyomokat hagyott bennem. Egy évvel később Kölnben a korcsoportomban harmadik helyezést értem el, majd ezerkilencszázkilencvenhétben világbajnok lettem, ezúttal Hollandiában. Egy évvel később Portugáliában a hatodik helyen végeztem a vébén, majd az érettségi miatt legközelebb kétezerben léptem újra porondra nagy viadalon, amelyen az expert – vagyis amatőr – kategóriában csaknem száz induló közül a nyolcadik helyen zártam. Kétezerkettőben Kölnben volt az utolsó nemzetközi fellépésem master kategóriában, de ott nem alkottam maradandót.

Látva korai sikereit, elgondolkodott, hova futhat ki a karrierje?

Nem nagyon törtem rajta a fejem, elsősorban az életérzés miatt csináltam az egészet, és azért, mert nagyon élveztem.

Rengeteget gyakoroltam, még télen is. Saját magamnak akartam megfelelni, ez volt a legszebb az egészben, meg persze a társaság és az életérzés. Sokat köszönhetek Pásztor Gábornak, aki rengeteget foglalkozott velem. Később együtt karoltuk fel Kun Ádámot és Katona Dénest is, akik világbajnokok lettek.

Miért hagyta abba a nemzetközi versenyzést?

Illusztráció. Fotó: MTI

Jött a főiskola, és közben elkezdtem dolgozni, így nem maradt elég időm gyakorolni, pedig szükség lett volna rá, hiszen ott lihegett a nyakunkon egy új generáció, amely gyorsan alkalmazkodott az új trendekhez. Az én korosztályom elsősorban nem versenysportként tekintett a BMX-re, ellentétben Kun Ádámékkal, akik eszméletlen sokat gyakoroltak a versenyekre, nekem azonban nem hiányzott a ráfeszülés. A kétezres évek közepén az energiaital-gyártók és további márkás cégek jóvoltából egyre több pénz kezdett ömleni a sportágba, és sokan látták meg az anyagi lehetőséget a sportban. Ennek köszönhetően őrületes fejlődésnek indult a versenyszerű flatland.

Sikerült mindent kihoznia a BMX-karrierjéből?

Lényegében igen, bár lehet, hogy több is összejöhetett volna, egy idő után azonban már nem voltam igazán motivált, nem tudtam felvenni az őrületes tempót, amely a versenyzéshez kellett. Persze nehéz volt elfogadnom, hogy már nem járok viadalokra, de amikor láttam, hogy az új generáció milyen dinamikusan fejlődik, úgy éreztem, erőm és kedvem sincs megújulni. Nem vagyok csalódott, mert a mai napig élvezem a BMX-ezést, ami még most is életem meghatározó része. Így kerek a történetem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.