Szepesi Tibor a hazai BMX-esek elitjében

A csupán 24 éves szabad stílusú versenyző is bekerült a kerékpáros-szövetség ELIT10 programjába, amely lehetővé teszi, hogy a bringások zavartalanul készülhessenek a nemzetközi versenyekre.

Számított arra, hogy ön is bekerül a Magyar Kerékpáros-szövetség ELIT10 programjába?

Egyáltalán nem – felelte Szepesi Tibor, 24 esztendős szabad stílusú BMX-versenyző. – Főként azért, mert nem is tudtam, hogy lvan ilyen kezdeményezés. Akkor értesültem róla, amikor láttam a nevemet a programba kerültek között.

Hogyan fogadta a hírt?

Rendkívül boldog voltam, hogy részese lehetek ennek az előremutató kezdeményezésnek, főleg miután pontosabban kiderült, milyen előnyökkel jár. Úgy érzem, elismerik, amit eddig próbáltam tenni ezért a szakágért és az álmaimért.

Hogyan segíti majd az ELIT10 a felkészülését, illetve sportkarrierjét?

A szövetség átfogó menedzsmentprogramot kínál a mentoráltaknak – ez a törekvés mindenféleképpen újszerűnek mondható. Többek között megtanítanak, hogy hogyan kell nyilatkozni, megismerkedhetünk más nyelvekkel, ezen kívül kiemelt egészségügyi támogatást kapunk, aminek személy szerint azért örülök, mert a szabad stíluson belül a park szakág extrém sport, azaz nagy a sérülés kockázata. Ezen kívül fontos, hogy folyamatosan legyenek ellenőrzések.

Az ELIT10 programon keresztül a szövetség szponzorok felkutatásában is segít, ami azért kiemelten fontos, mert támogatók nélkül jóformán képtelenség lenne kijutnom a külföldi, olimpiai kvalifikációs versenyekre.

Milyen év áll ön mögött?

Minden remekül kezdődött, januárban az Egyesült Államokba indultam edzőtáborozni. Nagyon derűlátóan vártam, tele voltam tervekkel és célokkal. Onnan utaztam volna Japánba, a világkupára, de ez a koronavírus-járvány kitörése miatt nem valósulhatott meg, mert azonnal haza kellett repülnöm. A folytatás sem volt biztató, nyáron ugyanis térdműtéten estem át, ami kissé megingatott. Szerencsére minden rosszban van valami jó, így ebben is találtam pozitívumot.

Egyetemi tanulmányaimból fél év volt hátra, ezért elhatároztam, befejezem az egyetemet, ami december közepén sikerült is. Másik célom volt, hogy százszázalékos állapotban térjek vissza a sportba, és nem panaszkodom, mert jól sikerült a rehabilitáció.

Mindezek után idén milyen szezonra számít?

Rendkívül nehézre. Mindenki azt mondja, semmi sem lesz olyan, mint régen. Kicsit ugyanakkor izgatottan várom, milyen lesz az ismeretlen. Reméltem, hogy tavasszal már külföldön edzőtáborozhatok, de úgy néz ki, az újabb fertőzéshullámok ezt megakadályozzák. A vírushelyzet miatt a szponzorok sem nagyon érdeklődnek, márpedig nélkülük nem lehet versenyeket tartani. Kicsit kilátástalannak érzem a jövőt.

A nyári, debreceni országos bajnokságon való indulása is bizonytalan?

Ha megtartják, természetesen felkészülök és részt veszek rajta.

 

 

Ha megrendezik a tokiói olimpiát, ön szerint ki nyeri a férfiak szabad stílusú versenyét?

Nagyon sokat beszélgetünk erről. Mind a kilenc résztvevő úgy készül, mintha holnap lenne az olimpia. Ebben az időszakban mindegyikük meg akarja mutatni, hogy ő a legjobb. Hajszálnyi köztük a különbség, így nüanszokon múlik majd az aranyérem sorsa. Ha mondanom kellene egy nevet, akkor Logan Martiné lenne az, bár a többiek képesek meglepetést szerezni. Van köztük olyan, akinek ez lesz sportkarrierje utolsó versenye, más pedig Tokióban szeretné megmutatni, mire képes.

Megcélozza a kétezerhuszonnégyes nyári olimpiát?

Igen. Azt a hírt kaptuk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Szövetség hárommal bővíti a jelenlegi kvóták számát, így Párizsban már tizenkét BMX-es küzdhet az elsőségért. Ha a magyar szövetség kellőképpen mögénk áll – amit egyre inkábbtapasztalok –, és ha kilábalunk a koronavírus-helyzetből, illetve a szponzorok is újra támogatnak bennünket, teljes erőbedobással küzdök majd az olimpiai részvételért.

A szabad stílusú BMX park szakága olimpiai kvalifikációjának részletes, angol nyelvű leírását itt találják.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.