A magyar pályakerékpárosok nagy esélye

Átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség által akkreditált kerékpáros-fapályáját, a Kőbányai BringArénát.

Átadták a kőbányai BringArénát, amely otthona lehet a magyar pályakerékpárosoknak. A fémszerkezetű sátorban helyet kapó létesítmény tervezése 2018 októberében kezdődött, a 200 méteres fapálya szélessége 5.8 méter, futófelülete speciálisan hőkezelt, rétegelt lucfenyő, dőlésszöge az egyenesben 14, a kanyarban 50.3 fok.

A 4500 négyzetméteres, 100 nézőt befogadni képes BringAréna hazai és kisebb nemzetközi kerékpárversenyek rendezésére egyaránt alkalmas, emellett edzéslehetőséget biztosít profi és amatőr kerékpárosoknak, miközben kiemelt szerepe lesz az utánpótlás-nevelésben.

A 812 millió forintos építési költség állami, szövetségi és önkormányzati támogatásból, valamint a Vuelta Kft. befektetéséből állt össze, a velodromot Szeghi Gábor tervezte.

A vasárnapi átadó előtt a velodrom mellett rendeztek cyclocross, majd – immár az új létesítményben – pályaversenyt, valamint BMX freestyle-bemutatót is.

A célegyenest Szabolcsi Szilviáról nevezték el, aki a 2000-es sydney-i ötkarikás játékokon ötödik lett a 200 méteres repülőversenyben. Az ellenegyenes Somogyi Miklós nevét viseli, ő az 1984-es Los Angeles-i olimpiától kényszerűen maradt távol, és a szocialista országok sportolóinak az olimpia „helyett” megrendezett Barátság versenyen nyert aranyérmet a pontversenyben.

„Fantasztikus ez a nap, hatalmas lehetőség, szívesen lennék ma itt gyermek” – nyilatkozta a kerékpárkezelési gyakorlópálya kipróbálása után az MTI-nek Stephen Roche, aki 1987-ben a Giro d’Italián és a Tour de France-on aratott diadala mellett világbajnoki aranyérmet is nyert országúton. Felidézte: aktív versenyzőként maga is részt vett hatnapos pályaversenyeken, és a kiváló hangulatuk miatt kifejezetten szerette őket.

Fotók: Vanik Zoltán /BringAréna

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.