BMX-sztárparádé a plázában

Világbajnokokkal is találkozhatunk a november 7-én sorra kerülő BMX flatland magyar bajnokságon és nemzetközi versenyen, amelyet – rendhagyó módon – a fővárosi Duna Plázában rendeznek meg.

November 7-én, vasárnap nem akárhol, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb a fővárosi bevásárlóközpontban, a Duna Plázában rendezik az idei BMX flatland magyar bajnokságot és nemzetközi versenyt. A résztvevők elit, amatőr és junior kategóriában mérhetik össze tudásukat, sőt a lányoknak is rendeznek viadalt. A szervező Sport Zone szeretné, ha minél több néző látogatna el az eseményre.

„Évek óta igyekszünk összehozni egy versenysorozatot, amely bevásárlóközpontokban zajlik az ország több pontján – tájékoztat Alton Andrea, a Sport Zone vezetője, aki hozzáteszi, immáron három éve épül az ország legszélesebb utánpótlásbázisa férje, az 1989-ben vb-címet nyert Rob Alton vezetésével. – Számos sikertelen próbálkozást követően a Duna Pláza felajánlotta, hogy szívesen látja vendégül az eseményt. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen egy olyan helyen, ahol naponta több ezren megfordulnak, sokan megnézhetik a versenyt.

A rendezvény nem titkolt célja ugyanis a BMX flatland hazai népszerűsítése, amihez nemzetközi kapcsolatainkat is megmozgattuk.”

Méghozzá nem is akármilyen sikerrel! Nem akárki, a világ egyik legismertebb hivatásos flatlandese, a háromszoros világbajnok spanyol Jorge „Viki” Gómez és a 2019-es világbajnokság győztese, Dominik Nekolny is bemutatja tudását, és ha jelenleg nem lenne járványhelyzet, több neves külföldi BMX-es is vállalta volna a fellépést Budapesten.

Visszatérve az országos bajnokságra, több ismerős magyar nevet is találunk az elit kategóriában indulók között, többek között Gelencsér Ádámét és Szájer Gergelyét. A szakágon belül nem érdemtelenül tartják a Sport Zone két versenyzőjét a magyar bajnoki cím várományosának: idén júniusban mindketten részt vettek a BMX flatland történetében először megtartott bochumi kontinensbajnokságon, amelyen Szájer Gergely 9. lett.

„Alapvetően bizakodva várom a versenyt – mondja Szájer. – A nemzetközi mezőnyben nehéz lesz odakerülnöm a legjobbak közé, hiszen itt lesz a világelit több tagja is. Külön kiemelném Viki Gómezt, akit a földkerekség egyik legjobb bringásának tartok. Azzal mindenféleképpen számolok, hogy bekerülök a döntőbe, célom pedig az első három hely valamelyikének megszerzése.”

Alton Andrea kérdésünkre elmondta, a jövőben arra törekednek, hogy minél több igazolt versenyzőjük legyen, akik így egyesületi keretek között, nemzetközi versenyengedéllyel a zsebükben indulhatnak el a különböző megméretéseken. Ez azért is fontos, mert a szakág ismert képviselői és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség azért lobbizik, hogy a flatland bekerüljön a nyári olimpiai játékok programjába.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.