HETI BLOGGERÜNK Ne legyen tele szőrszálakkal a seb!

Parti András az egyetlen magyar hegyikerékpáros, aki három olimpián is részt vett, jelenleg a negyedikre készül. Heti sorozatunkban a mountain bike-kal kapcsolatos élményeit osztja meg velünk – amelyek, mint ma kiderül, néha fájdalmas élmények.

ESÉSEK

A legnagyobb talán a londoni olimpián történt bukásom volt. Kisebb agyi bevérzés, továbbá megrepedt két csigolyám, kificamodott az ujjam, a legrosszabb mégis az volt, hogy nem tudtam befejezni a versenyt.

Az orvosi sátorban tértem magamhoz, a mai napig alig emlékszem, hogy mi is történt pontosan.

Óriási kudarc volt, viszont valamiért így kellett történnie, hiszen utána következett a legjobb szezonom, akkor értem el a legjobb ranglistahelyezést. Egyszer volt vállcsonttörésem, ezeken kívül szerencsére semmi komoly. Horzsolás, amolyan „harci karc” mindig akad, az benne van a kerékpárban. A tavalyi Tour de Hongrie-n volt még egy nagyobb esésem, masszívan leégett a bőr egy tenyérnyi részen. Kellemetlen, rossz aludni olyankor, de tudsz vele versenyezni, része a sportágnak. Ami a láb borotválását illeti, saját bevallásom szerint hetvenöt százalék esztétika, huszonöt százalék praktikum. A masszázsnál is jobb, mintha a szőrömet tépné a masszőr, és a sérülések esetén is célszerűbb, ha nincs tele szőrszálakkal a seb…

Csütörtökön következik:

Hogyan lehet trükközni egy hegyikerékpárral?

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.