Ígéretét betartva Ronaldo csaknem 500 kilométert bringázott négy nap alatt

A korábbi kétszeres világbajnok brazil csatár a Szent Jakab-utat tette meg, miután a Valladolid visszajutott a spanyol élvonalba.

Betartotta ígéretét Ronaldo, a Real Valladolid többségi tulajdonosa. A korábbi kétszeres világbajnok brazil csatár ugyanis megfogadta, ha a klub visszajut a spanyol élvonalba, bringára pattan, és teljesíti a Szent Jakab-utat. Nos, a játékosok megtették a magukét, a Real Madrid és az Internazionale korábbi csatára pedig boldogan pattant nyeregbe.

„Futni nem tudok, úgyhogy kerékpárral teljesítem – idézte még indulása előtt a 45 esztendős klasszist a brit The Sun. – Tudom, fizikailag megterhelő lesz, de egyúttal felejthetetlen élménnyel gazdagodom. Amikor kiestünk, tudtuk, kemény munka vár ránk, ha vissza akarunk jutni az élvonalba. Tettem egy ígéretet, a játékosok pedig kiváló munkát végeztek, úgyhogy a tiszteletükre teljesítem az utat.”

Fotó: Instagram

 

Ronaldo – feleségével együtt – a klub létesítményétől, a José Zorrilla Stadiontól indult, és négy nap alatt ért Santiago de Compostelába, ahol hatalmas tömeg fogadta. Jóformán meg sem kottyant neki a csaknem 500 kilométeres táv, pedig a láthatóan túlsúllyal küzdő legenda játékosként sokat bajlódott a térdével.

Címlapfotó: Thiago

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.