Gyaloglás a pokolban

A csupasport.hu újságírója, Nagy Zsolt aktív szereplő az extrém kihívást jelentő rendezvényeken, ő is részt vett Magyarország egyik legnagyobb eseményén, a Kinizsi Százason.

Nem vacakoltam sokat a rajtolással, ugyanis szombaton kora reggel, 6.50 órakor már elhagytam a békásmegyeri rajtot. Jó ötlet volt, ugyanis így a nagyobb tömeg előtt tudtam megtenni a száz kilométeres túra első harmadát. Kora délután érkeztem Dorogra, ez pedig azt jelenti, hogy jó tempót megyek, tartottam a tervezett óránkénti öt kilométeres penzumot. A pénteki esőzés miatt néhol gőzfürdőben, néhol a pokolban gyalogolok, ugyanis eddig, amerre jártam, tűzött a nap, forróság volt – errefelé egy felhő nincs az égen… A jó tempó jutalma egy kis pihenés az egyik dorogi sörözőben, de szigorúan a sportos frissítést szem előtt tartva, azaz semmi alkohol! Több futó megelőzött már, kíváncsi vagyok, ők hogyan bírjak majd tartani ebben a nagy melegben a tempót, főleg majd Dorog után a Hegyes-kő és Mogyorósbánya közti szakaszon, merthogy ezen a tájékon vár a mezőnyre a nagy kihívás: hegyet kell mászni, még mielőtt ránk köszönt az este, s remélem, azzal együtt a hűvösebb idő… Ez lesz szerintem a legnehezebb rész, és persze az éjszakai menet, amikor már fizikálisan, mentálisan is fogy az erő. Ha tartom a tempót – ki tudja most még ezt… –, akkor húsz-huszonegy óra alatt teljesítem a Kinizsi Százast, azaz hajnali négy óra tájban érek be a célba, Tatára.

(Kollégánk végül rendben beért Tatára, hamarosan hosszabb összefoglalóval jelentkezik a Kinizsiről.)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.