Kidobós: nem csupán iskolai játék

Amatőr sportágként gyerekcipőben jár, de egyre inkább terjed a kidobós, a világban ismert nevén a dodgeball, amelynek magyar úttörője, Bohács Ferenc azt szeretné, ha minél többen kipróbálnák.

Mindig is az iskolai testnevelésórák elengedhetetlen „tartozéka” volt a kidobós, a gyerekek önfeledt partizános játéka. A világszerte dodgeball néven ismert, felnőttek által is űzött változat azonban már több mint a labda ötletszerű dobálása – vallja Bohács Ferenc, a Hungary Dodgeball vezetője, a sportág hazai meghonosítója.

Legutóbb Lausanne-ban szerepelt jól a magyar csapat Forrás: Dodgeball Hungary

A hazai szervezetet jogilag nem nevezhetjük szövetségnek, ahhoz legalább három egyesület kell. Bohács szerint az idén megalakíthatták volna, léptek előre ugyanis annyit a 2018-as indulástól, hogy teljesüljenek a szükséges feltételek, ám – ahogy az összes versenyt – egyelőre lefújták a hazánkban is tomboló, emberéleteket követelő és a mindennapokat megbénító koronavírus-járvány miatt.

Amíg zajlott az élet, a dodgeball hazai képviselői remekeltek. Február végén Lausanne-ban rendezték meg a közép-európai bajnokságot, amelyen először vettek részt a magyarok.

Nagy meglepetésre nemcsak továbbjutottak a csoportból, hanem a negyeddöntőben megszorongatták a világ- és Európa-bajnok osztrák együttest. Pedig a történet csupán két éve, jótékonysági tornával indult.

„Mindig érdekeltek az újítások – jegyezte meg Bohács Ferenc, akinek öccse és unokatestvére is élvonalbeli kézilabdázó volt. – Négy évvel ezelőttig a három labdával játszott kidobós volt elterjedt, de aztán világversenyen is megjelent az ötlabdás verzió, amely nagyon tetszett. Ekkor gondoltam, érdemes lenne itthon is meghonosítani.”

A szabályok szerint két térfélen, hat-hat játékossal és öt speciális szövetlabdával zajlik a játék, nemzetközi versenyeken két bíró és négy vonalbíró felügyeli a mérkőzést. Partizánok nincsenek, a szabályok egyszerűek, taktika viszont van.

Az edzett játékosoknak is nagy kihívás kidobósozni Forrás: Hungary Dodgeball

„Kőkemény sport, mentálisan nagyon elfáraszt, hiszen a csapatsportágakban egy labdával játszanak, itt pedig öttel, hihetetlenül pörög. Van olyan élsportoló, aki kipróbálta, és másnap erős izomláza volt. A taktika sem egyszerű, a labdák többségével védekezni kell, nem szabad csak úgy elszórni őket.”

Korábbi kézilabdázók is belekóstoltak a műfajba.

„Mondják a kézi- és focikapusokra, hogy őrültek. No, itt kicsit mindenki az, hiszen az összes pályán lévőt eltalálhatja az egyébként csak 120-150 grammos labda. Volt, aki olyan erőset dobott, hogy a vakolat leomlott, de nehezen szokta meg, hogy célpont is egyben.”

Folyamatosan igyekeznek tanulni a jobbaktól, a tavalyi Pannon-kupán a horvátok és a szlovénok vendégeskedtek. A sportág egyelőre fővárosközpontú, de már megjelent Egerben és Kisújszálláson is. A cél, hogy az ország minden régiójában legyen csapat, amelyhez Bohácsék szívesen adnak szakmai segítséget. Már amennyit tudnak persze, hiszen fiatal sportág lévén mindenki folyamatosan tanul és alakítja a kereteket. Bohács Ferenc elmondása szerint az 1965-ben világbajnok kézilabdacsapatból Csenkiné Varga Zsuzsanna és Ignácz Ilona is figyelemmel követi a kidobóst, hiszen mindketten gyerekkoruk óta imádják a játékot.

Olimpiai álmot dédelget a kidobós, hiszen az Egyesült Államokban nagyjából 300 ezer igazolt játékos űzi – igaz, a hatlabdás verziót. Mindenesetre sokan bíznak benne, hogy házigazdaként Los Angeles a játékok programjára mesterkedi a műfajt 2028-ban.

Világbajnokság a (kosár)szentélyben
A sportágban 2010 óta rendeznek Európa-, 2016 óta világbajnokságot. Az első vb-nek Manchester adott otthont, míg a másodikat New Yorkban rendezték meg – a kosárlabdaszentélyben, a Madison Square Gardenben, ahol a New York Knicks is vívja a mérkőzéseit!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Gyerekharisnyába töltött jéggel hűtötte magát az idei Korinthosz győztese
Arnold Schwarzenegger szerint a profi testépítés túl veszélyessé vált
Vegyes, kiegyensúlyozott táplálkozással segíthetjük immunrendszerünk védelmét
Életveszélyes síelés hétezer méterről, észrevehetetlen gleccserrepedések között
Egy verseny, ami a nehézségek ellenére is elvarázsolta Zétényi Szvetlanát

Videók

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni
Ami a tökéletes szlalomhoz kell: vízisí és egy kristálytiszta reggel
Száguldás a világ leggyorsabb kötélpályáján

Hegymászás

Halála előtt nevet adott gyermekének – az Everest egyik legnagyobb tragédiája
Három év után újra magyar síalpinista próbálja megsíelni az Ibn Szína-csúcsot
Klein Dávid bajba jutott mászóknak segített, és nem jutott fel a Broad Peakre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.