Rekorddöntés a Nagy Sportágválasztón

A korábbi évekhez hasonlóan idén is telt házzal zárt a Budapesti Nagy Sportágválasztó, a rendezvény hivatalosan is rekordot döntött az egy időben egy helyen űzött sportágak kategóriájában.

A szeptember 14–15-én megrendezett Budapesti Nagy Sportágválasztón összesen 104 mozgásformát próbálhattak ki ingyenesen az érdeklődők. Az egy időben egy helyen űzött sportágak tekintetében 95-tel sikerült megdönteni a hazai rekordot, amelyet a Magyar Rekordok hivatalosan is regisztrált. Az ország összesen 183 iskolájából, köztük 67 vidéki intézményből, érkeztek gyermekcsoportok.

Az évente kétszer megrendezett Sportágválasztó küldetése rendszeres mozgásra buzdítani mindenkit, illetve segíteni az egyéni adottságokhoz és igényekhez illő sportágak megtalálásában. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, hazai élsportolók sora tisztelte meg részvételével a rendezvényt.

A Sportágválasztó a Magyar Vöröskereszttel együttműködve sikeres véradó akciót is szervezett a rendezvény helyszínén. A több mint 100, beteg embertársain segíteni vágyó látogatón túl vért adott Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is. A pénteki véradáson számos cég munkatársai is részt vettek, míg a szombat az egyéni véradóké volt.

2019 tavaszán folytatódik a rendezvénysorozat, ahová a szervezők ismét szeretettel várnak minden sport iránt érdeklődő gyermeket és felnőttet.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.