Újrainduló szabadidősportok

Egyre több az újra megrendezett vízitúra, de a héten az éjszakai Krokodil-futáson is újra el lehet indulni, s a Gellért-hegyen is rendeznek terepfutással, sziklamászással egybekötött edzést.

Supozás

Május 19., kedd – Budapest

Supozás a Kis-Háros-szigetnél, gyülekezés 18 órától a XXII. kerületi Dunapart utcában, a túra időtartama legfeljebb két óra, de a SUP the Lifestyle egyesület Facebook-oldalán mindenképpen szükséges a regisztráció.

 

Terepfutás

Május 20., szerda – Budapest

Minden szerdán együtt futhat Mécs László sportedző-hegymászóval a Gellért-hegyen, a táv csupán 7-8 kilométer, 450 méter össz-szintemelkedéssel. Közben a csoport megáll, hogy fákon húzódzkodhasson, sziklára mászhasson, fekvőtámaszozhasson és egyéb speciális egyensúly-, erő- , állóképesség-fejlesztő gyakorlatokat végezhessen. Az edzés alkalmanként 2000 forint, s mivel különböző adottságúak, felkészültségűek, kondíciójúak a részt vevők, a feladatok ennek megfelelően különböző nehézségűek.
Találkozó az I. kerületben az Orom utca és a Sánc utca sarkán, 18 órától negyedóra bemelegítés, majd másfél óra intenzív testmozgás után negyedóra nyújtás zárja a programot. Bővebb információ és jelentkezés a mecsmaszo@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

Május 20., szerda – Budapest

Újraindul a Krokodil by night! futósorozat, elsőként egy oda-vissza Krokodil-kör kombinációval. A táv nagyjából 9.6 kilométer, találkozó 19.50-kor a Vasas Jégcentrum előtti parkolóban, indulás 20 órakor. Alkalmazkodva a résztvevőkhöz, a terv szerint a csoport hét perc alatt tenne meg egy kilométert, de aki ennél lassabb tempóra képes, esetleg babakocsival érkezik, vagy nincs fejlámpája, jelezze futás előtt a szervezőknek.

 

Supozás

Május 23., szombat – Szigetszentmárton

A nomád SUP-túra a Budapesttől 30 kilométerre fekvő Szigetszentmártonból indul. Találkozó 10 órakor a szabadstrandon, vízre szállás fél órával később, a túra 5-6 óra időtartamú, nagyjából 10 kilométer evezéssel, célállomás a szigetcsépi strand. A deszka bérlése és a hozzá tartozó felszerelések díja 7000 forint, de saját deszkán evezőknek csupán 3000 forint a részvétel. Minden további információ (étkezés, logisztika, létszám, öltözet, stb.) Nagy Gábornál telefonon (70/684-12-32) vagy a nomadsuphungary@gmail.com e-mail címen.

 

Supozás

Május 23., szombat – Poroszló

Vízi barangolás a Tisza-tó nádasaiban. A SUP-túra nagyjából 5-6 óra, találkozó 11 órakor az üdülősoron a Madárpart kölcsönzőnél. Indulás 11.30-kor, de a részvétel mindenféleképpen regisztrációhoz kötött, amelyet a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen vagy a 20/437-8733-as telefonszámon lehet megtenni. Részvételi díj 8000 forint, saját deszkával érkezőknek 3000 forint.

 

Supozás

Május 23., szombat – Kiskunlacháza

SUP-túra a Ráckevei-Duna-ágban az áporkai szigetek irányába, a lápvilág mellett haladva, megkerülve a Cseke-szigetet. A túra hossza 10 kilométer, kezdők is könnyen teljesíthetik. Indulás 13 órakor a kiskunlacházi KKL DSE csónakházától, részvételi díj 2000 forint, de lehetőség lesz a felszerelés bérlésére, amelynek díja 5000 forint.

 

Kajakozás

Május 23–24., szombat-vasárnap – Érsekcsanád

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó május 23-án és 24-én 9 órakor Érsekcsanádon, a Rév csárda parkolójában. A nap első felét a holtágban evezve lehet eltölteni, délután a kis pihenőt követően átevezés a Rezéti-Holt-Duna-ágra. A részvétel 8.900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.