Málta női snowboardosa évekig lakókocsiban élt, de eljutott az olimpiára

Pénzhiányban szenvedett, nem tudott normálisan edzeni, mégis kijutott a pekingi ötkarikás játékokra Jenise Spiteri.

Ha Eddie Edwards, ismertebb nevén Eddie, a sas életéből filmet forgattak, akkor Jenise Spiteri története is mozivászonért kiált. A most 29 éves máltai származású hölgy az Egyesült Államokban nőtt fel, és esett szerelembe a snowboarddal, azon belül is a halfpipe, azaz félcsöves versenyszámmal, ám nem ért el jelentős eredményeket. Ez nem akadályozta meg abban, hogy kitűzze maga elé az olimpiai szereplést, 2012 januárjában ki is írta a Facebook-profiljával, hogy edzőt keres. A posztot ketten lájkolták, és tíz komment született alatta.

Mindez azonban nem vette el a kedvét, egy főiskolai ismerőse tanácsára kitalálta, hogy máltai színekben indul. A váltást az tette lehetővé, hogy Jenise nagypapája a II. világháborút követően a szigetországból emigrált az Egyesült Államokba, miatta a versenyző a jogi vonatkozások mellett érzelmileg is kötődött Máltához. A cél a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára kijutás lett, ám a kvalifikációk megkezdése előtt Jenise Achilles-ín-sérülést szenvedett, így lemaradt a versenyekről.

A kudarc nagyon érzékenyen érintette, a pénze elfogyott, ő mégsem akarta feladni. Erősen visszafogta a kiadásait, felszerelését évekig használta, és kiköltözött az albérletéből. Az új lakóhelye a furgonja lett, hűtőszekrény hiányában olyan élelmiszereket vásárolt (konzervek, tészta, fűszerek), amelyeket szobahőmérsékleten is lehet tárolni, és minden támogatást, amit be tudott gyűjteni, a felkészülésére fordította. Amit félretett, abból 2020-ban egy jobban felszerelt furgont vásárolt, ebben már volt hűtőszekrény és tudott főzni, ám továbbra is fűtés nélkül aludt.

„Nem tudtam a fűtést megoldani úgy, hogy kívülről ne látszódjon – magyarázta Spiteri a New York Timesnak. – Alig százhatvan centiméteres nő vagyok, egyedül éltem, nem akartam, hogy bárkinek könnyű célpontot jelentsek. További problémát jelentett a felkészülés.

A sípályákon a szezonbérlet mellett a félcső használatáért is sok pénzt kértek, ezért időnként úgy döntöttem, a természetben gyakorolok. Naponta több kilométert túráztam, hogy megtaláljam a megfelelő helyet, néha eszembe is jutott, miért csinálom ezt, de aztán mindig volt, ami továbbhajtson.

Leginkább arra gondoltam, hogy nagypapám hazáját képviselni mennyire különleges és menő dolog lesz.”

Az álom pedig megvalósult, Jenise kvótát szerzett a pekingi téli olimpiai játékokra, és részt vehetett a félcső február 9-én rendezett selejtezőjén. A huszonkét induló közül az első futamban az utolsó helyen végzett, a másodikban viszont a tizenötödiken, ami összesítésben a huszonegyedik pozíciót jelentette. Őt azonban mindez valószínűleg a legkevésbé sem zavarja, magának örökre szóló élményt, Máltának pedig büszkeséget szerzett teljesítményével.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.