Puma támadt a terepfutóra

Az eset az Egyesült Államokban történt, egy harmincas éveiben járó, egyedül sportoló férfit tekintett prédának a ragadozó. A véres közelharcban végül az állat húzta a rövidebbet.

Puszta kézzel vetett véget a rá támadó puma életének egy coloradói terepfutó. Travis Kaufmann Fort Collins közelében hódolt kedvenc szabadidős sportjának, amikor a ragadozó egy fiatal példánya prédaként tekintett rá, és megpróbálta elejteni. A harmincas éveiben járó férfi azonban felvette a harcot.

„Tűlevelek zizegését hallottam, egy ág roppanását, majd amikor megfordultam, teljesen ledöbbentem a látványtól: egy puma üldözött. Az állat felém ugrott, fogaival a csuklómnál kapta el a karomat, majd a nyakamba és az arcomba mélyesztette a karmait.”

Kaufmann ezt követően ösztönből cselekedett, felkapta az első keze ügyébe eső követ, és addig ütötte a pumát, amíg az el nem engedte. Dulakodás közben az állat olyan végzetes sérüléseket szenvedett, hogy elpusztult, a férfi pedig miután biztos helyre ment, értesítette a mentőket és az illetékes hatóságokat. Utóbbiak hivatalosan is megerősítették a történteket, majd elmondták, hogy a terepfutó súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Magyarországon szerencsére nem kell puma-támadásoktól tartani, de azért nem árt tisztában lenni vele, mire figyeljünk, ha hasonlóan veszélyes terepen futnánk, túráznánk:

– Lehetőleg ne keljünk egyedül útra. A ragadozók a nagyobb csoportokat messzire elkerülik.
– Ha mégis szembekerülnénk egy támadni szándékozó állattal, ne fussunk el. Álljunk határozottan, és próbáljunk minél nagyobbnak tűnni.
– Nézzünk a ragadozó szemébe, kiáltsunk rá, próbáljuk elijeszteni.
– Ha mindezek ellenére támadás érne minket, próbáljunk továbbra is a talpunkon maradni, és vegyük fel bármilyen kezünk ügyébe kerülő tárggyal (kő, bot, kabát, vizesflakon, puszta kéz) a harcot. Semmiképpen se fordítsunk hátat az állatnak, mert azzal csak további támadásra ingereljük.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.