Ironman – egy lábbal!

Sarah Reinertsen álmai idejével, 14:41 órával ért célba az Ironman-vb-n Hawaiin. A hír önmagában nem szenzációs, ám ha hozzátesszük, hogy lábprotézissel teljesített így, a kép mindjárt árnyaltabbá válik.

Sarah Reinertsen hétéves volt, amikor döntenie kellett saját sorsáról: vagy folyamatos műtétekkel megpróbálják meghosszabbítani a lábát, vagy élete végéig rövidebb lesz az egyik lába, vagy amputálják. A születési rendellenesség hamar éretté tette az amerikai kislányt, így gyorsan rávágta a választ a kérdésre: amputáció. Ma ugyan azt mondja, könnyen hozta meg a kényszerű döntést a jövőjéről, mégis – teljesen érhetően – nehezen találta meg a helyét a műtétet követően. Tizenegy éves volt, amikor édesapja elvitte egy futóversenyre, hátha ott kap inspirációt. A papa módszere bevált, Sarah meglátta a szintén amputált végtaggal futó Paddy Rossbachot, s ennek az élménynek köszönhetően kezdett el futni ő is.

Ugyan az iskolai focicsapatban az edző nem engedte a többiekkel játszani, de ez már kevés volt ahhoz, hogy kedvét szegje bármi is – sőt, még eltökéltebb lett. Ettől kezdve a futásnak élt. Folyamatosan növelte a távokat, eljutott egészen a maratoniig.

A következő nagy találkozás alanya megint egy sorstárs volt: Jim MacLaren, akivel éppen egy lábprotézisekkel foglalkozó cégnél találkozott. Jim beszélt neki először az Ironmanről.

„Attól kezdve minden erőmmel az Ironmanre készültem” – mondta, ami óriási kihívás, hiszen a 3.8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és 42 kilométeres futás teljesítése nem csak Sarah „fogyatékosságával” elképesztő teljesítmény.

Huszonkilenc esztendősen, 2004-ben próbálta meg először – nem sikerült neki. 2005-ben a sok balszerencse – többek között egy medúzacsípés az arcán – ellenére is célba ért, bőven a szintidőn belül, 15:05 órás idővel.

Aztán egy tévéműsornak köszönhetően megismerte a férjét, pedig csak futópartnert keresett. A lábprotézisekkel foglalkozó cégnél dolgozó Brooke Raaschsal 2010-ben házasodtak össze. Újra egy futós korszak következett, Sarah hét nap alatt hét kontinensen hét félmaratonit futott, majd az idén újra az Ironman felé vette az irányt a munkájában is sokrétű hölgy.

Sarah néha gyerekkori „önmagával” is találkozik

Mert nem elég, hogy Brooke a munkahelyén is dolgozik és a Nike-nál is vállal szerepet, de még fiatal sorstársakat is mentorál. Az újabb Ironman-ötletnek Brooke nem örült, mondván, Sarahnak nem tesz jót ez a nagy igénybevétel, de amikor a sorsoláson a párja megnyerte az indulási jogot az Ironman-világbajnokságra, már természetesen mindenben támogatta.

 

És Sarah Reinertsen végül – egy újabb medúzacsípést begyűjtve, a protézistől véresre sebezve – álmai idejével, 14:41 perccel „behúzta” az Ironman-világbajnokságot Hawaiin.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.