A svájci Alpok 494 méteres függőhídja

Átkelni a svájci Randa község környékén található Charles Kuonen gyalogos függőhídon igazi bátorságpróba – 85 méterrel a föld felett kell csaknem 500 métert sétálni, miközben fúj a szél, és inog a híd.

Amikor 2017-ben a svájci Alpokban található Randa község mellett átadták a Charles Kuonen gyalogos függőhidat, a világ leghosszabb ilyen hídjaként hivatkozhattak rá. Azóta a címet „elbitorolta” a portugál 516 Arouca, és a Charles Kounen már „csak” a harmadik a sorban, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes ellátogatni oda. Sőt, akik a svájci Grächen és Zermatt közötti 40 kilométer hosszú Europaweg túrát teljesítik, át is kell haladniuk rajta. Hogy mitől olyan különleges a függőhíd?

A legfontosabb adatok: 494 méter hosszú, 65 centiméter széles és 85 méter magasan halad.

Ha mindez nem lenne elég, hozzá kell tenni, hogy átkelés közben a svájci Alpok gyönyörű panorámáját csodálhatjuk meg, ráadásul a híd alja sem tömör, így a lábunk alatti mélységet is érzékelhetjük. A hídon a forgalom mindkét irányban haladhat, így találkozáskor kissé szűkös helyen kell elengedni a másikat, ha erősebben fúj a szél, akkor pedig azt a híd kilengésén is érezni.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.