A Trónok harca rajongóinak zarándokhelyei, a sorozat legfagyosabb helyszínei

Mai napig az egyik legnagyobb rajongótábort maga mellett tudó sorozat a Trónok Harca, amelynek egy része jeges környezetben zajlik. Íme három izlandi úti cél, ahova feltétlenül el kell jutniuk a sorozat rajongóinak.

A falon túli világ. Aki ismeri a Trónok harca történetét, annak ez az egy mondat tökéletesen elég ahhoz, hogy kitalálja, milyen túrahelyszíneket ajánlunk a következőkben. Bizony, a fagyos Izlandról van szó, amely Magyarországtól mintegy 4000 kilométerre fekszik. Meglehetősen messze van, de az utazás minden perce megéri, mert annál gazdagabb látnivalókban. Lássuk, melyek azok a helyszínek, amelyeket a sorozat rajongói is jól ismerhetnek, és mi a nevük a valóságban.

1. A nyílhegy formájú hegy, azaz a Kirkjufell

A cikk borítóképén is látható hegy, a Kirkjufell (magyarul Templom-hegy) nagy szerepet kapott a sorozatban, és a valóságban igen könnyű megközelíteni. Reykjavíkból mindössze két és fél óra alatt oda lehet érni autóval, ám a hegy megmászása vezetővel ajánlott. Csak tapasztalt mászók próbálkozzanak egyedül, mintegy másfél óra alatt érhető el a csúcs.

2. A Svínafellsjökull gleccser

A sorozatban ugyan nincsen a nevén említve, de ez az a gleccser, amely Jon Snow és társai útját is keresztezte, amikor falon túli küldetésükre indultak. A fővárostól négyórás autóút vezet hozzá, de ha az interneten rákeresnénk, a Trónok harca-gleccser nevet beírva lehet, hogy jobban járunk. A Svínafellsjökull gleccser, ahogy a filmen szerepelt, valójában a Vatnajökull gleccser része, a valóságban is legalább olyan látványos, mint a filmen – és még élő halottakkal sem kell találkoznunk.

3. Eastwatch, azaz Reynisfjara

A Trónok harcában Eastwatch a falon túli emberek egyik faluja, amelyet megtámadnak és elfoglalnak a Mások. A valóságban Reynisfjara egy fekete homokos partszakasz, amely jellegzetes sziklái és a sorozat miatt nagyon népszerű a turisták körében. Az izlandi fővárostól mindössze kétórányira található, így ha ott járunk, semmiképp se hagyjuk ki.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.