Az év fája: az ördög hegedül a fenyő alatt

A 2020-as Európai Év Fája versenyt egy 350 éves csehországi fenyő nyerte, amelyhez számos helyi legenda kapcsolódik. Magányosan, egy elárasztott falu felett helyezkedik el.

 

Még több olvasnivalót kínálunk a Csupasport magazinban. A 100+16 oldalas kiadvány március közepén került a standokra, sokan kérdezték, hogyan tudnak ebben a nehéz helyzetben hozzájutni. Az Inmedio és Relay üzletekben jó eséllyel, de a nagyobb postákon is. Aki nem szívesen menne ki az utcára, e-magazinos formában immár a Digitalstandon is le tudja tölteni: egy perc a regisztrálás és egy perc a fizetés, itt is 590 forintba kerül. .

Több mint 47 ezer szavazattal egy 350 éves Chudobínská-fenyő nyerte a 2020-as év fája versenyt. A fa Csehországban, a Svratka folyó bal partjának egyik sziklás nyúlványán található, nem messze a Vír-gáttól, és az alatta elterülő, elárasztott településről kapta a nevét. A völgy felett az év nagy részében erős szél zúg, az elpusztult falu lakói a hangot egy legendához kötik, hiedelmük szerint éjjel maga az ördög ül a fa alatt és hegedül.

A fenyő természetesen nemcsak a legenda miatt érdekes, szimbóluma annak, hogyan képes egy fa ellenállni a természet viszontagságainak. A helyi erdészet szakértői szerint bármennyire meglepő, a fa alapvetően jó egészségnek örvend, habár életereje évről évre csökken az utóbbi időszak egyre inkább elhúzódó aszályai és a tó vízszintjének ingadozása miatt. Amikor a tározóba sok víz áramlik, a fa gyökérzete szinte teljesen víz alá kerül, hosszan tartó szárazság esetén azonban alig jut valamennyi nedvességhez.

Ha Csehországban járunk és szeretnénk megnézni a Chudobínská-fenyőt, érdemes túrát tervezni a mindössze 5 kilométerre található mladeci barlangokhoz. Az 1921-ben felfedezett barlangrendszer hasadékos járatainak labirintusa és termei a Trestín-hegy mészkövének kimosódása következtében keletkezett. A földalatti termek cseppkövekkel és helyenként mésztufafolyásokkal is gazdagon díszítettek. A nagy paleontológiai és archeológiai jelentőségű barlang létezése már a régebbi időktől ismeretes, kőkorszaki emberi csontmaradványokat is találtak itt. További információ a barlangokról az alábbi oldalon található.

A Mládec-barlangok a híres fenyőfa közelében találhatóak – Fotó: czechtourism.com

 

(Nyitókép: treeoftheyear.org)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.