Bevezetés a Kéktúrába – gyermekeknek

Habár népszerűsége nem vetekedhet az Országos Kéktúráéval, a Magyar Természetjáró-szövetség kifejezetten gyermekeknek is kijelölt egy túraútvonalat. A teljesítéshez 9 tájegységen összesen 300 kilométert kell megtenni.

Az Országos Kéktúrát a természetjárás kedvelőinek biztosan nem kell bemutatni. A Magyarország északi tájain végighaladó, az Írott-kőtől Hollóházáig tartó folyamatos, jelzett turistaút hossza 1168 kilométer, szintemelkedése 31 520 méter. Legelső útvonalterve még 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el, a jelenlegi változat ennél több mint 250 kilométerrel hosszabb. Azt azonban már sokkal kevesebben tudják, hogy a pecsételőpontok gyűjtésével teljesíthető kihívásnak létezik egy gyermekeknek kijelölt változata is.

Fénykép: mtsz.org

A Gyermek Kéktúrával (GYKT) a Magyar Természetjáró-szövetség a 6–14 éves korosztályt célozta meg, részben azért, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedjenek a túrázással, jó esetben meg is szeressék. A teljesítendő távolság mintegy 300 kilométer, amire az alábbi tájegységekben nyílik lehetőség: Kőszeg–Kemeneshát, Balaton-felvidék, Bakony, Vértes–Gerecse, Pilis–Budai-hegység, Börzsöny–Cserhát, Mátra, Bükk–Aggteleki-hegység, Cserehát–Zempléni-hegység.

Ha a GYKT résztvevői egy-egy tájegységen belül legalább 50 km-t tettek meg, teljesítményükért elnyerhetik a Gyermek Kéktúra tájegységi jel­vényt. Ha a végigjárt útvonalak hossza eléri a 300 km-t, nevezettek kiérdemlik a GYKT-jelvényt is. Csoportok szervezése és vezetése címén 6 fiatal kísérőjeként egy-egy felnőtt is megkaphatja a fenti jelvényeket.

A Gyermek Kéktúrával kapcsolatban a Magyar Természetjáró-szövetség weboldalán találni bővebb információkat, míg az Országos Kéktúrának saját honlapja van, amelyen minden információ és az útvonallal kapcsolatos esetleges változás megtalálható.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.