Körtúra a viadukthoz és tovább

A tizenhárom kilométeres Nyakas Kör sokkal több energiát vesz igénybe, mint amennyit a távolság alapján hinne az ember, ugyanakkor végig gyönyörű látnivalók mellett visz az út.

Több mint egy évvel az első családi teljesítménytúránk után eljött az idő, hogy másodszor is nekivágjunk az erdőnek, háromfős csapatunk időközben kiegészült egy kis tacskóval. A választás a Groove Trails Nyakas Kör túrájára esett, annak is a rövidebb, 13 kilométeres verziójára.

A kiindulópont a biatorbágyi viadukt árnyékában, a Határkertész sétány elején lévő parkoló, ahonnan a Groove Trails weboldalán található GPX-fájl letöltésével és használatával indulunk el. Murvás úton haladunk, balról futballpálya, jobbról ház, amelynek a kerítésén tábla hirdeti, hogy az átrúgott labdáért még véletlenül se csengessen be senki, a tulajdonos másnap (!) visszadobja.

Kisvártatva kúthoz érünk, a túrán ez az egyetlen vízvételi hely, amellyel találkozunk,

ezt különösen a nyári melegben jó fejben tartani. Fel is töltjük kiürültnek azért korántsem mondható kulacsainkat. Az első ellenőrzőpontot mintegy két kilométer után találjuk, a GeoGo-alkalmazásban ötvenméteres körzeten belül lehet becsekkolni, ezt meg is tesszük, majd indulunk tovább a Nyakas-kő felé.

Szily-kápolna, amelynek története a közeli táblán elolvasható – Fotó: Nagy Zsolt

Az első nagyobb emelkedő a Szily-kápolnához vezet, amelynek közelében pihenőpadok és asztalok várják a fáradt vándorokat. A túrán eddig végig a piros sávot követtük, a Nyakas-kőig végig ezen kell maradni, így magabiztosan lépkedünk tovább. Az erdők lombjai védenek a napsugaraktól, így csak arra kell figyelnünk, hogy a tempót tartsuk, ami nem igazán megy. A terep egyre nehezebb, és nem is feltétlenül az emelkedők okozzák a gondot, inkább a leszűkölő ösvény és a két oldalról belógó növényzet. Ha lenne nálam bozótvágó kés, lehet, elkezdenék jobbra-balra csapkodni, hogy törjem magam előtt az utat. Az egész talán a törpetacskót zavarja legkevésbé, aki fáradhatatlanul követ, rövid lábait kapkodva igyekszik, hogy véletlenül se maradjon le.

A túra névadójához, a Nyakas-kőhöz két és fél óra elteltével jutunk, és kétségkívül ez a túra leglátványosabb része. Gyönyörű sziklaképződmények mentén vezet az út, már annak, aki nem tériszonyos. Mi inkább a kissé beljebb vezető ösvényen sétálunk, a panorámáról persze így sem maradunk le. A Nyakas-kő közelébe érve válaszút elé érünk.

A letöltött GPX-fájlból nem egyértelmű, hogy le kellene ereszkednünk a völgybe, majd felmászni a sziklához, esetleg valahol lejjebb tér el az út,

de amint megindulunk lefelé, az a száraz, apró kavicsos talaj annyira csúszni kezd, hogy jobbnak látjuk, ha alternatív megoldást keresünk. Szerencsénkre valamivel feljebb rábukkanunk egy ösvényre, amely kerítés mellett a Pátria utcához vezet. Útközben át kell vágnunk egy kisebb bozótoson, és figyelmen kívül kell hagynunk egy „Magánterület! Turistaútvonal 30 méterrel arrébb” táblát, de megéri. Néhány kanyar, és ugyanúgy megérkezünk a második ellenőrzőpontra, mintha az eredeti csapásvonalat követtük volna, egyedül az órára nem nézek rá szívesen:

majdnem három órát használtunk el az alkalmazás szerint hat kilométerre, és a szintidőből már csak két és fél óra maradt 7.6 kilométerre!

 

Bátor emberek a Nyakas-kő tetején és oldalán – Fotó: Nagy Zsolt

 

Nincs mese, meg kell nyomni a hátralévő távot. Kislányomat a célt jelentő Nikoletta cukrászdával motiválom, miközben egy jópofa játékot találunk ki, hogy ne legyen túlzottan monoton a séta. Elkezdjük összegyűjteni a fiktív Nyu-sziget állat lakóit, és szinte megállíthatatlanul jönnek az ötletek.

Pa macska, Va kutya, Tek egér, Lo gólya, Lá bagoly, Csó róka, Jós kakas, Re teknős, Sü tintahal és Be szarvas.

A jelzés közben piros sávról piros keresztre vált, de nem sokáig, mert a GPX-fájl szerint egy részen ismét be kell fordulni a dzsindzsásba. A kutyus a folyamatos etetés-itatás és pihenők ellenére érezhetően fárad, ezért kézbe kapom, és úgy viszem tovább – még szerencse, hogy törpe tacskó, alig négy kilogramm a súlya, így nem különösebben megerőltető cipelni. A szűk ösvények egyedül a családi túrának nem kedveznek, libasorban megyünk, én kicsit előrébb, hogy törjem az utat. Nagyobb emelkedőre sokáig nem bukkanunk, a harmadik ellenőrzőpont, a Kő-hegy Kőorra előtt közvetlenül viszont szép mászófeladat vár ránk.

 

Kőorr a Kőhegyen – Fotó: Nagy Zsolt

 

Ránézek az órára, 1 óra 15 perc maradt az utolsó ellenőrzőpontig, így próbáljuk tartani a tempót. Vízkészleteink fogytán, de tudjuk, hogy hamarosan visszaérünk a városba, és már előre találgatjuk, hány gombócos fagyikehellyel ünnepeljük meg a sikeres teljesítést. Jelentősebb emelkedőre a folytatásban nem kell számítani, habár az ösvény Biatorbágyig továbbra is főként egyemberes, családi túrákhoz nem épp optimális. Kutya ölben, itt a talp fáj, ott a derék sajog, de visszaérünk a műútra, és még a térképen talált rövidítést is leszavazzuk – elsétálunk a viaduktig, ahonnan további néhány perc a cukrászda.

A szintidő végül nem kerül veszélybe, 5:10:31-et használunk ki az öt és fél órából,

a cukrászdában pedig a célba érkezést méltóan megünnepeljük. A préselt fa érem átvételét követően – a teljesítőknek járó kedvezményt kihasználva – jöhet a háromgombócos fagyikehely, a jegeskávé, a tortaszelet, a jégkása. Megérdemeljük. Az autóban hazafelé tartva még kicsit folytatódik a játék (Bosz szúnyog, Ron dalmata, Kef emu és társai), az autópályára felérve azonban kutyát és utast is elnyom az álom.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.