Lehet-e teljesítménytúrákat szervezni?

A Teljesítménytúrázók Társasága és a Magyar Természetjáró Szövetség ellentétes álláspontot képvisel a kedden kiadott kormányrendelet értelmezésében. A legtöbb teljesítménytúra elmarad, de van, amit most is megtartanak.

Ha megnyitunk egy teljesítménytúrákat listázó naptárat, azt láthatjuk, hogy a szigorított járványintézkedések hatására sem minden túra marad el, néhányat hétről hétre megrendeznek. De vajon el kell maradnia minden teljesítménytúrának vagy a törlés csak óvintézkedés a szervezők részéről?

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet kimondja:

„5. § (1) Tilos – a 6. § szerinti kivétellel – rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani.
(2) Rendezvény helyszínén – a 6. § szerinti kivétellel – a rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodni tilos.”

Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató kemény fedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.

Abban, hogy a mai napig van olyan teljesítménytúra, amelyet megrendeznek, nagy szerepet játszik, hogy a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) és a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) teljesen máshogy értelmezi a rendeletet.

Az MTSZ álláspontja szerint a kormányrendelet értelmében nem szervezhetünk sporteseményeket (például túraverseny, teljesítménytúra) és egyesületi rendezvényeket (pl. emléktúra, munkatúra, programsorozat, tábor stb.) sem, továbbá tilos nyilvános helyen csoportosulni, rendezvényt szervezni, azaz erdőn, mezőn sem túrázhatunk szervezetten, csoportosan.

A TTT szerdán kiadott állásfoglalása alapján viszont a teljesítménytúra-rendezvények továbbra is megrendezhetők, az azokon való részvétel nem ütközik a kihirdetett jogszabályokba. Jogértelmezésük indoklásában kiemelik, hogy tavasszal az operatív törzstől írásos állásfoglalást kaptak, miszerint: „Szabadidős sportolónak (valamint az Stv. által nem definiált tömegsportban résztvevőnek) minősül minden olyan sportoló, aki nem a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, versenyrendszerben való részvétel érdekében, ebből a célból folytat edzéseket. A szabadidősport keretei között folytatott edzéstevékenységbe egyértelműen beletartozik a túrázás, így a vezetett túra is, így Magyarország egész területén engedélyezett túra, illetve teljesítménytúra szervezése.”

Precedens egyelőre nincsen az ügyben, azaz nem tudunk olyan teljesítménytúráról, amelyet megszerveztek volna, és a szervezőket ezért megbüntették volna, de felelős túrázóként talán akkor járunk el a helyesen, ha ezúttal eltekintünk az ezeken való részvételtől.

Ha mindenképp túrázni szeretnénk, tegyük ezt egyedül vagy kisebb családi/baráti körben (max. 10 fő), és amennyiben forgalmasabb látványossághoz érnénk, mindenképp tegyük fel a maszkunkat.

FRISSÍTÉS: A TTT visszavonta cikkünkben is idézett állásfoglalását. A szervezet jelen viszonyok között nem ajánlja a teljesítménytúrák megrendezését.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.