Sátorral az erdőben

Amikor az egynapos túra már nem elég. Amikor a természetben aludnánk. Amikor kiszakadnánk a város forgatagából. A vadkemping számos esetben ideális megoldás, csak tartsuk be a szabályokat!

Nem tudom, a mai gyerekek hol töltik a nyári szünidőt; amikor én iskolás voltam, szüleim minden nyáron egy-két hétre valamilyen táborba adtak. Felidézni sem tudom, mennyi vidéki településen jártam, de a természetjárás mindig része volt a programnak. Napközben számháború az erdőben, kirándulások, ismerkedés a növényekkel, állatokkal, este bátorságpróba, őrködés és az elmaradhatatlan tábortűz…

Nagyjából ezt a hangulatot hozhatja vissza, aki vadkempingre vállalkozik. Hogy miben tér el a vadkemping attól, amikor kinézünk az interneten egy kempinget, lefoglaljuk a sátorhelyet, majd miután megérkeztünk az autóval, felverjük a sátrat, betérünk a közeli vendéglőbe, ahol kényelmesen megvacsorázunk, reggel pedig a közeli pékségből hozunk magunknak friss péksüteményt?

Meglehetősen sokban. Vadkempingezés során ugyanis kifejezett célunk, hogy elkerüljük a civilizációt. Minden evéshez, alváshoz, létezéshez szükséges felszerelést magunkkal cipelünk, táborhelyünket pedig a természet lágy ölén ütjük fel. A magunkkal hozott ennivalót esszük, esetleg felhasználjuk azt, amit az erdőben találunk. Tábortüzünket szintén az erdő száraz gallyaival tápláljuk. Este, ha felnézünk az égre, látjuk a csillagos égboltot, éjszaka elalvás előtt megfigyelhetjük az erdő neszeit. Másnap reggel pedig összepakolunk, felveszünk mindent a hátunkra, majd megyünk tovább…

Olyan helyen táborozzunk, ahol nem okozunk természeti kárt

A vadkempingezés a túrák kiegészítője. Jellemzően gyalogos vagy biciklis túrázók alkalmazzák, akik nagyobb távot járnak be több nap alatt, de spórolnának a szállásdíjakon vagy egyszerűen csak szeretnének kicsit közelebbi kapcsolatba kerülni a természettel. Mielőtt azonban elindulnánk és magunk is útra kelnénk, fontos tudatában lenni, milyen jogi szabályozás alá tartozik Magyarországon a vadkemping.

Sokan a 1996. évi LIV. törvény, 9. fejezetére hivatkoznak, ennek is „Az erdőterület üdülés és sportolás céljából történő látogatása” címen futó szakaszára, amely kimondja: „Az erdőterületen – annak rendeltetésétől függetlenül – üdülés és sportolás céljából gyalogosan bárki saját felelősségére ott tartózkodhat, melyet az erdőgazdálkodó tűrni köteles, kivéve, ha az arra jogosult a látogatás korlátozását az e törvényben foglaltak alapján elrendelte. A fokozottan védett természeti területen levő erdőben való tartózkodásra a természetvédelmi jogszabályok az irányadók.”

Dr. Nagy Gergő jogász szerint azonban ez a törvény már hatályát vesztette, és azóta már az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény rendelkezései az irányadóak.

Ennek a törvénynek a 93. paragrafusa kimondja, hogy kizárólag erdőgazdálkodói engedéllyel lehet huszonnégy órát meghaladóan üdülési, illetőleg sportolási céllal tartózkodni, táborozni, sátrat felverni az erdő területén.

A gyakorlatban tehát akkor vadkempingezhetünk, ha nem maradunk huszonnégy óránál többet egy helyen, tehát mindennap máshol verjük fel a sátrunkat. Fontos azt is megjegyezni, hogy tilos tábort verni természetvédelmi, illetve magánterületen.

Hátunkon a házunk

A vadkempingezés tervezése során megfogalmazódó első kérdések egyike: mit vigyünk magunkkal? A legfontosabb talán egy olyan – lehetőleg merev vázas – hátizsák, amelyben minden holmink kényelmesen elfér. Vadkempingezés során ugyanis olyanok leszünk, mint a csigák, a hátunkon hordjuk a „házunkat”. A hátizsák megtöltése egyéni ízlés kérdése. Aminek mindenképpen benne a helye:
– sátor, derékalj, hálózsák
– megfelelő mennyiségű folyadék, táplálék
– tűzgyújtáshoz szükséges kellékek
– lámpa
– ruházat (az időjárás változékony!)
– tisztálkodáshoz szükséges, lehetőség szerint természetbarát alapanyagból készült szappan, egyéb kemikália
– szemeteszsák, amiben a szemetet gyűjtjük (ne hagyjunk az erdőben semmit)

Vadkempingezés során kritikus feladat kiválasztani, hol jelöljük ki a táborhelyet. Lakott területektől mindenképp tartsunk legalább 500-1000 méteres távolságot, ezt már csak saját biztonságunk érdekében is ajánlott megtenni, senki sem szeret ugyanis az éjszaka közepén arra ébredni, hogy idegenek járnak a sátrában. Hasonló okokból a turistautaktól és a műutaktól is ajánlatos legalább ekkora távolságot tartani. A hely kiválasztásakor figyeljünk az élővilágra, hangyaboly közepébe nem szerencsés letáborozni, ugyanígy az is kerülendő, hogy védett növényekre feküdjünk rá, károsítván a természetet.

Fontos továbbá, hogy tisztában legyünk a tűzgyújtás szabályaival. Arról, hogy az adott helyen lehet-e, és ha igen, milyen formában tüzet gyújtani, mindenképp érdeklődjünk előzetesen az erdő fenntartásáért felelős illetékes szervnél. Tüzet általában kijelölt tűzrakóhelyen gyújthatunk, ennek hiányában kövekkel rakjuk körbe a kinézett helyet, amely semmiképp se száraz fa alatt legyen.

Az előzetes tájékozódás nemcsak a tűzgyújtásra, hanem a vadkempingezés teljes egészére érvényes. Semmiképp se keljünk útra úgy, hogy nem egyeztettünk az illetékesekkel arról, milyen formában és mennyi ideig tolerált az erdőben tartózkodásunk!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.