Telt ház hegyen-völgyön

A rajtra még több mint három hetet kell várni, de a helyek már régen beteltek. Jelentkezni ettől függetlenül továbbra is érdemes lehet.

Május 26-27-én rendezik meg a legrégebbi és az egyik legrangosabb magyar teljesítménytúrát, a Kinizsi Százast. A nagy érdeklődés miatt a résztvevők létszáma ezernégyszáz főben korlátozott, ami a regisztráció április 15-i megnyitása óta betelt, így az jelentkezők már csak várólistára iratkozhatnak fel.

Saját tapasztalatból tesszük hozzá, így is érdemes.

A túra közeledtével folyamatosan lépnek vissza indulók, és a felszabadult helyekre folyamatosan kerülnek be a partvonalon várakozók.

A Kinizsi százas teljesítménytúra különlegessége, hogy kerek száz kilométert kell megtenni huszonnégy óra alatt. Az ütemezett rajtoltatás Békásmegyerről, a Víziorgona utcából történik, a cél Tatán az Esély Alapítvány Ifjúsági tábor lesz. A túrát kizárólag gyalog lehet teljesíteni, a szintidőn belül célba érők ugyanolyan díjazásban részesülnek, azaz oklevelet és jelvényt kapnak.

Az induláshoz orvosi igazolást kell vinni a megfelelő egészségi állapotról, tizenhat-tizennyolc év között pedig szülői engedélyt is kérnek a szervezők.

These might interest you

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.